Külföld
Trump világrendje: Béke erő által
Levélben köszönte meg a támogatást az amerikai elnök a magyar kormányfőnek
„Én szeretném a legjobban, hogy egyetlen országnak se legyen atomfegyvere, de sohasem fogunk lemaradni egyetlen államtól sem nukleáris fegyverzet tekintetében, az élen akarunk állni” – mondta Donald Trump amerikai elnök a Reuters hírügynökségnek. Az elnök „egyoldalú alkunak” nevezte az új START- egyezményt, amelyben Oroszország és az Egyesült Államok vállalta, hogy 2018-ra azonos, megszabott méretűre csökkenti nukleáris fegyverarzenálját. Trump az interjúban felrótta Oroszországnak, hogy korlátozás alatt álló kategóriájú fegyvereket állított hadrendbe.
„Nem a világot képviselem, hanem az országotokat” – jelentette ki tegnap az amerikai elnök zárógondolatként beszédében a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC). Trump megígérte, hogy a radikális iszlám terroristákat kint tartják az országból. „A nemzetbiztonság a határok biztonságánál kezdődik” – mondta az elnök, majd Európát hozta fel elrettentő példaként: „nézzék meg, mi történik Európában, Németországban, Franciaországban! Párizs nem Párizs többé”. Kifejtette, hogy hisz a „béke erő által” politikában, és ígéretet tett a konferencia résztvevői előtt, hogy a nagyszabású hadi fejlesztések után az Egyesült Államok katonai nagyságát többé nem meri majd megkérdőjelezni senki.
Levélben köszönte meg Donald Trump Orbán Viktor üzenetét, amelyet januári elnöki eskütétele alkalmából írt – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-vel. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: nagyra értékeli a magyar kormányfő támogatását és bátorítását. „Kihívások előtt állunk, amelyeket – hitem szerint – közös alapokon, partnerséggel le tudunk küzdeni. Ugyanakkor óriási lehetőségeink is vannak, hogy előrelépjünk közös céljaink eléréséért” – írta Trump Orbánnak.