Külföld
Trump rendbe hozná a haderőt
A Védelmi kiadások 54 milliárd dollárral nőhetnek
Átnyújtotta a néhány hete Donald Trump elnök által kért tervet az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc fokozására a Pentagon a Fehér Háznak, James Mattis védelmi miniszter pedig még hétfőn tájékoztatta a tervről a kormányzat magas rangú vezetőit – mondta az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. Jeff Davis újságírókkal közölte, hogy ez egy bővebb terv vázlata, amelynek keretében világszerte fel kívánnak lépni az Iszlám Állam ellen, nem csupán Irakban és Szíriában. Joe Votel tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti térségért felelős parancsnokságának vezetője a múlt héten nem zárta ki, hogy megerősíthetik a szíriai amerikai katonai jelenlétet.
Az amerikai elnök nem csak tervezeteket készíttet: 54 milliárd dollárral emelné a védelmi költségvetést – mondta el egy fehér házi pénzügyi tisztviselő a Reuters hírügynökségnek. A költségvetési források átrendezésével biztosítanák a szükséges összeget a programhoz, amire még nincs pontos terv, de az elvonások biztosan érinteni fogják a külföldi segélyeket – mondta a tisztviselő. Donald Trump hétfőn a Fehér Házban vendégül látott kormányzók előtt azt mondta: „Ez egy köz- és nemzetbiztonsági költségvetés lesz”. A bejelentés egy nappal azelőtt történt, hogy Trump a kongresszus plenáris ülése előtt beszél kedden, elnökként először. Az elnök korábban is hangoztatta már, hogy szeretné fejleszteni az amerikai hadsereget.
Ford O’Connell, a Republikánus Párt politikai stratégája szerint a márciusi hónap az elmúlt évtized legfontosabb időszaka lesz a republikánusok számára – írta a The Hill politikai portál. O’Connell szerint az ellenzékben töltött hosszú évek után a párt megmutathatja az amerikai embereknek, hogy kormányképes, és ebben a költségvetés lehet az egyik sarkalatos pont.