Külföld
Trump és Erdogan találkozóját kemény kérdések terhelik
A két szövetséges vezető megbeszéléseit beárnyékolja a szíriai kurd csapatok felfegyverzéséről hozott múlt heti amerikai döntés

Hosszú évek után látogatott ismét az Egyesült Államokba Recep Tayyip Erdogan török államfő, ahova Donald Trump amerikai elnök meghívására érkezett.
A Washingtonban megjelenő, a Közel-Kelettel foglalkozó Al-Monitor című lap előzetesen azt írta, hogy a csúcstalálkozó előtti várakozások egyenesen elszomorítóak voltak: Ankarában tapintható volt a sértődöttség, Washington viszont nem is reagált a török állásfoglalásokra. A török vezetést felbőszítette, hogy az amerikai kormány úgy döntött: fegyvereket küld Szíriába, a Kurd Népvédelmi Egységeknek (YPG). Ankara – talán nem teljesen alaptalanul – attól tart, hogy a szíriai kurdoknak juttatott szállítmányokból eljuthatnak fegyverek a törökországi kurdok szeparatista pártjához, a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK), amelyet mind Törökország, mind az Egyesült Államok terrorszervezetként tart számon. Washingtonban ugyanakkor meg vannak győződve arról, hogy a jó harcosok hírében álló kurdok megfelelő fegyverzethez jutása segítene eredményeket elérni az Iszlám Állam szétzúzásában.
A másik kényes téma Ankara számára az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatása, amit az Obama-adminisztráció többször megtagadott a vádakat alátámasztó bizonyítékok hiánya miatt. Gülen szálka a török vezetés szemében, Ankara a tavaly nyári puccskísérlet szervezésével is őt és híveit vádolja.
A két ország között sokat romlottak a kapcsolatok Barack Obama elnöksége idején, és Törökország nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy Donald Trump elnökké választása után új fejezet kezdődik az amerikai–török kapcsolatok történetében, de könnyen lehet, hogy Erdogan csalódott az első megbeszélés során az amerikai elnökben. Elemzők szerint a török államfő arra számíthatott, hogy sikerül meggyőznie Trumpot: hagyjon fel a szíriai kurdok felfegyverzésével.
Ugyanakkor az első, nagyjából negyvenperces megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatón egyik fél sem tűnt vidámnak, és lényegében a szokásos udvariassági formulákon kívül nem mondtak „semmit”. Mindkét elnök beszélt az országaikat összekötő szövetségről és barátságról: annak régre visszanyúló múltjáról és a jövő kihívásairól, de csakis általánosságban. Nem tértek ki lényegi kérdésekre, de Trump részéről figyelmesség volt, hogy közös ellenségekként nemcsak az Iszlám Államot említette, hanem a PKK-t is. Erdogan meghívta az amerikai elnököt Törökországba egy látogatásra, amit Trump megköszönt. Az amerikai elnök nem hagyott helyet a kérdéseknek, egyetlenegy bekiabálásra reagált röviden, amely az orosz kiszivárogtatásra kérdezett rá. Sokatmondó volt ez a semmitmondás, a két ország kapcsolatát súlyos kérdések nehezítik, Donald Trump nem véletlenül hangsúlyozta: „hosszú és kemény megbeszélés” vár még rájuk.
Együtt Előre Clintonnal
Új politikai szervezet létrehozását jelentette be hétfőn Hillary Clinton Együtt Előre (Onward Together) néven. A szervezet weboldalán szerepel, hogy „progresszív értékeket kíván előmozdítani”, és támogatja az állampolgárok politikai aktivitását. Clinton elmondta, „minden korábbinál szenvedélyesebben” hisz abban, „hogy az állampolgári elkötelezettség minden szinten központi kérdése az erős és vibráló demokráciának”. „Ez az év nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, de tudom, miért harcolok: egy barátságosabb, nagylelkűbb, befogadó Amerikáért. Előre!” – fogalmazott a volt demokrata elnökjelölt.
Koszacsov szabotázsvádja
Az amerikai kormány szabotálja a szíriai békefolyamatot azzal, hogy a genfi tárgyalások előtt olyan információt közölt, amely szerint Bassár el-Aszad elnök rendszere titokban tömeges kivégzéseket hajt végre, és a holttesteket krematóriumban égeti el – állította Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke kedden. Washington manipulált tényekkel ürügyet keresett arra, hogy távol maradjon az egyeztetésektől – mondta a politikus, és emlékeztetett arra, hogy korábban a vegyi támadásokról szóló hírek megjelenése is egybeesett a tárgyalási fordulók kezdetével.