Külföld
Trump: Németország tartozik
„Jekyll és Hyde esetét láttuk az elnöknél”
Egy nappal a pénteki, Angela Merkel német kancellárral tartott fehér házi csúcstalálkozó után Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetében felrótta Németországnak, hogy „óriási összeggel” tartozik a NATO-nak, azért a „nagyszabású és rendkívül drága védelemért”, amelyet Washington nyújt Németországnak. Twitter-üzenetében az elnök ugyanakkor kijelentette: „A hamis híresztelések ellenére nagyszerű találkozónk volt.”
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter vasárnap visszautasította Trump vádjait, és azt mondta közleményében: „Hibás elképzelés lenne kizárólag a NATO-ra vonatkoztatni a következő évtized közepére elérendő, katonai kiadásokra vonatkozó két százalékos célkitűzést”. „A védelmi kiadásoknak ugyanúgy része az ENSZ misszióihoz és az Iszlám Állam elleni harchoz való hozzájárulás” – szögezte le a politikus.
A német sajtó mérsékelten sikeresnek értékelte Merkel és Trump találkozóját. „Nem meleg, de nem távolságtartó” – írta a Süddeutche Zeitung vasárnap online felületén, a Bild napilap pedig úgy foglalta össze a találkozó eredményét, hogy „sokkal rosszabb is lehetett volna”. „Újra Dr. Jekyll és Mr. Hyde esetét láttuk” – mondta Sylke Tempel, az Internationale Politik német magazin vezető szerkesztője Donald Trump viselkedésére a The New York Times szerint.
Eközben újabb fontos találkozóra került sor: Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ázsiai körútja keretében Pekingben találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és kijelentette, hogy Donald Trump elnök szeretne előrelépést elérni a kapcsolatokban, és várja a kínai elnök washingtoni látogatását. Hszi eredményesnek mondta Tillerson eddigi kínai tárgyalásait, és megismételte, hogy Trumppal együtt az eddigieknél építőbb jellegű együttműködést remél. A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy a megbeszélésen nem ejtettek szót olyan kényes ügyekről, mint Észak-Korea vagy Tajvan, ezekről a témákról Tillerson szombaton kínai kollégájával, Vang Jivel tárgyalt. A találkozó után tartott sajtóértekezleten kijelentette: egyetértettek abban, hogy együtt próbálják rákényszeríteni a phenjani vezetést nukleáris és ballisztikus rakétaprogramjának megváltoztatására.
Röviden
Fellebbez az igazságyügyi minisztérium
- Az amerikai igazságügyi minisztérium helyi idő szerint pénteken este bejelentette, megfellebbezi azokat a bírói döntéseket, amelyekkel felfüggesztették a beutazási korlátozásokról szóló elnöki rendeletet. Csütörtökön a marylandi Greenbeltben, szerdán pedig Hawaii fővárosában, Honoluluban hozott döntést egy szövetségi bíró Donald Trump második rendeletének befagyasztásáról.
- Őrizetbe vettek egy férfit, aki szombat éjjel gépkocsijával nekihajtott Washingtonban a Fehér Ház egyik ellenőrző pontjának, és azt állította, hogy pokolgép van nála - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. A CNN szerint a gépkocsiban robbanószerkezet nem volt, de megerősítették a Fehér Ház biztonsági őrizetét.
- Ellopták az amerikai elnök védelmét is ellátó Secret Service biztonsági szolgálat egyik munkatársának laptopját New Yorkban. A laptop a munkatárs autójából tűnt el Brooklynban még csütörtökön. A szolgálat szerint a tárolt adatok kódoltak, és titkosított adatok nincsenek a számítógépben. Olyan bizalmas dokumentumok viszont vannak, mint például a Trump-torony veszély esetére kijelölt evakuálási útvonalai.
- Visszatérne a közéletbe Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt tavalyi elnökjelöltje. Erről ő maga nyilatkozott a pennsylvaniai Scrantonban, az Ír Nők Társaságának Szent Patrik-napi összejövetelén. „Készen állok rá, hogy kijöjjek az erdőből” - fogalmazott Clinton, utalva arra a sajtót bejárt fotóra, amely a Chappaqua melletti erdőben magányosan sétálva mutatta őt, két nappal a választási veresége után.
- Az al-Ahram című egyiptomi lap tegnap azt közölte, Abdel Fattah al-Szíszi egyiptomi államfő Donald Trump amerikai elnök meghívására április első hetében tervezi első washingtoni látogatását.