Külföld

Trump: Erősek vagyunk, nem kell félni Phenjantól

Rakétacsapással fenyegetőzve ment neki Észak-Korea Washingtonnak, Amerika felvette a kesztyűt, közben saját polgárait próbálja nyugalomra inteni

Nincs mitől tartaniuk az amerikaiaknak az elnök Donald Trump és a külügyminiszter Max Tillerson szerint, mert Washington a legerősebb. A nyilatkozatokra azt köve­tően került sor, hogy Észak-Korea közölte, „komolyan mérlegeli”, hogy rakétacsapást mérjen Guam szigetén az amerikai támaszpontra.

Hwaszong–14
Az interkontinentális Hwaszong–14 rakéta tesztjének emlékére kiadott bélyeg (Fotó: Reuters/KCNA)

Ismét súlyos észak-koreai fenyegetéssel indult a szerda reggel: Phenjan közölte, komolyan fontolóra vette, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mérjen az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokán, Guam szigetén található amerikai hadi létesítményekre. Mindezt az észak-koreai hadsereg egyik szóvivője közölte, s hozzátette: bármelyik pillanatban indulhatnak a Hwaszong 12-es rakéták, amint erről döntést hoz Kim Dzsongun észak-koreai vezető. Egy másik katonai potentát pedig arról beszélt, hazája megelőző csapást is kész végrehajtani, ha azt látja, hogy Washington provokációra készül. Az amerikai hírszerzés szerint pedig Phenjan már rendelkezik olyan kis méretű atomtöltetekkel, amelyek rakétára illeszthetőek. Szakértők szerint Phenjan keménykedésének oka, hogy végre atomhatalomnak érezheti magát, és nem lesz hajlandó ebből engedni.

Mindez válasz volt Trump keddi nyilatkozatára, amelyben szokatlanul kemény hangon vágott vissza a fenyegetőző hadikommunista diktatúrának, mondván: Észak-Korea jobban teszi, ha többé nem fenyegeti az Egyesült Államokat, mert olyan tűzzel játszik, amilyet a világ még nem látott”. Most sem hagyta szó nélkül az elhangzottakat, Twitter-bejegyzésekben reagált, kiemelve: elnöki rendeletének köszönhetően korszerűsítették az amerikai nukleá­ris arzenált, amely „erősebb, mint valaha”. Hozzátette: reméli, hazája nem kényszerül rá, hogy felhasználja a fegyvereket, „de soha nem lesz olyan, hogy ne mi legyünk a legerősebb nemzet a világon!”

Rex Tillerson külügyminiszter is sietett megnyugtatni a kedélyeket, mondván, Phenjan nem jelent közvetlen fenyegetést, „az amerikaiak nyugodtan alhatnak”. Tillerson Trump keddi szavait is árnyalta, mondván, azok nem azt jelentik, hogy az Egyesült Államok egyből háborúba megy, Trump azért használt ilyen erős nyelvezetet, hogy Kim Dzsongun is világosan felfogja.

Emlékezetes, a júliusban megszaporodott ballisztikus rakétakísérletek óta eszkalálódik a feszültség Észak-Korea körül, amely mögül hagyományos szövetségese, Kína is félig-meddig kihátrált. Az ENSZ szigorú gazdasági büntetőintézkedéseket hozott Észak-Koreával szemben, amelyet Kína is támogatott, Washington, Canberra és Tokió sürgette Phenjan nemzetközi nyomás alá helyezését. Most Peking és Berlin is nyugalomra intette mindkét félt. Mások kevésbé higgadtak: Nagaszaki polgármestere az újabb atomtámadás réméről beszélt évfordulós szónoklatában, a dél-koreai elnök pedig hadseregfejlesztést sürgetett az északiak miatt.