Külföld
Törökország kezében a megoldás
Néppárti politikusok szigorításokat, határvédelmet sürgettek – Szijjártó Péter szerint Schengen lebomlása óriási kárt okozna

Megdöbbentő és rémisztő a szíriai kormányerők aleppói offenzívája - jelentette ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Ankarában, az Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Úgy vélte, hogy a szír kormánycsapatokat támogató Oroszország bombázásai emberek tízezreinek okoznak szenvedést. Merkel fontosnak nevezte, hogy gyors és látható előrelépés mutatkozzon a menekültek törökországi fogadásában. Közös lépéseket tesz Ankara és Berlin a szíriai menekülthullám megállítása érdekében - jelentette be Davutoglu. A politikus hangsúlyozta: senki ne várja Törökországtól, hogy egyedül viselje a migránsválság terheit. Elmondta: a jövő héten beszámolnak Brüsszelnek a hárommilliárd eurós uniós támogatásból indítandó projektekről.
Angela Merkel pártja, a CDU egyik alelnöke, Thomas Strobl tegnap további menekültügyi szigorításokat szorgalmazott Németországban. Szerinte szakítani kell a gyakorlattal, hogy a menekültek három év után „gyakorlatilag automatikusan” megkapják a határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt, függetlenül attól, hogy „legalább kezdő szinten megtanultak-e németül és képesek-e eltartani magukat”.
Az Európai Unió nem hagyhatja magára a nyugat-balkáni országokat, különösen Szerbiát és Macedóniát a migránsválság kezelésében - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, kétnapos balkáni körútjának elején. „Remélem, hogy hamarosan újra meg tudjuk erősíteni az EU külső határát, és Görögország megengedi, hogy segítsünk neki ebben” - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, támogatja az osztrák védelmi miniszter javaslatát, hogy katonákat kell irányítani az EU külső határára, Görögországba vagy Macedóniába és Szerbiába. Megfogalmazása szerint nem ismétlődhet meg az, ami tavaly, vagyis hogy több mint 90 ezer migráns érkezik Ausztriába. A szintén néppárti Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter szigorúbb menekültpolitikát és a görög-török határ lezárását szorgalmazta tegnap. Változtatni kell az uniós határoknál alkalmazott stratégián - hangsúlyozta Mikl-Leitner, aki szerint elsősorban a menekültek megmentésére kell koncentrálni. Ez nem jelenti azt is, hogy az emberek korlátlanul utazhatnak az unió területére - szögezte le. Alois Stöger szociáldemokrata szociálisügyi miniszter eközben a menekülteknek adott juttatások csökkentése ellen érvelt.
„A schengeni övezet lebontása vagy megsemmisülése olyan súlyos gazdasági kárral járna, hogy nem is tudom, Európa hogyan tudná ezt kezelni” - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a brit The Daily Telegraphnak. A tárcavezető szerint Schengen arra épül, hogy nincs belső ellenőrzés, viszont őrzik a külső határokat – ha az utóbbi nem valósul meg, az első veszélybe kerül. „Ha Görögország nem tesz eleget a schengeni előírásoknak, akkor másik védelemre van szükségünk” – jegyezte meg.
Röviden
Eddig negyvenöt szexuális támadást jelentettek a kölni karneválról
- Kölnben és a kölni közigazgatási kerülethez tartozó Leverkusenben 352 embert állítottak elő, és közülük 62-t őrizetbe vettek, továbbá elrendeltek 1079 kitiltást az utcai mulatságok csütörtöki kezdete és a húshagyó kedd előtti hétfő között. Hétfőre virradóra több verekedést miatt kellett intézkedni, két rendőr megsérült. Hétfőig 542 feljelentést tettek a rendőrségnél. A szexuális bűncselekmények miatt tett feljelentések száma 45-re emelkedett a hét végén regisztrált 38-ról. A tegnapi felvonulást Észak-Rajna-Vesztfália és Rajna-vidék-Pflaz tartomány több városában lemondták, mert a régiót elérte a Ruzica nevű vihar. A karneváli hét nevezetes napjai közül az első, a múlt hét csütörtöki volt a „nők farsangja” (Weiberfastnacht), ezt követte a karneválpéntek (Karnevalsfreitag), majd a rózsák hétfője (Rosenmontag). A karnevál hamvazószerdán (Aschermittwoch) ér véget.
- Horvátország nem akar menekültelosztó központtá válni, és bár egyetért a görög-török határ ellenőrzésének fontosságával, a macedón-görög határ megerősítését is fontosnak tartja - mondta Miro Kovac horvát külügyminiszter hétfőn.
- A február 15-i határidőre működésbe lépnek a menekülteket fogadó regisztrációs központok a görög égei-tengeri szigeteken, és a kontinensen befejezik két áthelyezési központ felállítását is - közölte Panosz Kammenosz védelmi miniszter.
- Belefulladt legalább harminchárom migráns hétfőn az Égei-tengerbe, mert felborult két hajójuk. A két baleset a török partok közelében történt egymástól függetlenül.
- A macedón hadsereg hétfőn megkezdte a Görögországgal közös határon épülő kerítés második sorának telepítését, hogy megfékezze az illegális határátlépéseket - értesült a vesti.mk macedón hírportál.
Magyar nő megerőszakolásával vádolnak egy líbiai migránst
A Malta Today vasárnapi híradása szerint egy 27 éves magyar nő megerőszakolásával vádolnak Máltán egy líbiai menedékkérőt. A vérző, összevert nőre szombaton találtak rá Paceville településen, a rendőrség a 26 éves Szalem Elaoudot gyanúsítja, de több támadó is lehetett. Elaoud Líbiából érkezett a szigetországba menedékkérőként, de papírjai már lejártak, kérelme elbírálás alatt állt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, arra kérik és szólítják fel a máltai hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki, mi történt, adjanak tájékoztatást. A miniszter hangsúlyozta: átfogó, konkrét tájékoztatást nem kaptak a máltai hatóságtól. Magyarország római nagykövetsége és a máltai tiszteletbeli konzul közbenjárására a máltai hatóságtól megerősítették: egy magyar állampolgár tett egy ilyen bejelentést. Magyarország nem tartja elfogadhatónak, hogy ennél többet nem mond a máltai hatóság - mondta Szijjártó Péter.