Külföld

Tömegverekedés tört ki a migránsok közt Calais-nál

Három helyszínen csaptak össze egymással a menekültek, a francia belügyminiszter elítéltea történteket, és azt mondta, soha nem látott mértékű, rendkívül súlyos erőszak történt

Négy migráns életveszélyesen megsérült egy lövöldözésben, és további tizenheten is megsebesültek az észak-franciaországi Calais környékén afgán és eritreai migránsok között kitört összecsapásokban csütörtökön – közölték a helyi hatóságok.

migránsok 20180202
Gyakoriak az összetűzések Calais-ban, ahol jelenleg is több száz migráns él (Fotó: Reuters - Pascal Rossignol)

A Boulogne-sur-Mer-i ügyészség tájékoztatása szerint verekedés tört ki mintegy száz, kövekkel és rudakkal felszerelt afgán és eritreai migráns között a csütörtök esti ételosztás után a prefektúra calais-i melegedőközpontja mellett. Ezt megelőzően késő délután négy 16 és 18 év közötti eritreai migránst egy másik melegedőközpontnál meglőttek, őket súlyos sebekkel, nyaki, mellkasi, altesti és gerincsebesülésekkel vitték kórházba, állapotuk életveszélyes. A lövöldözéssel egy időben öt kilométerrel arrébb, Marck településen egy második verekedés is volt, amelynek során mintegy 150-200 eritreai támadt húsz afgánra. A prefektúra tájékoztatása szerint a rendőröknek kellett közbelépni, hogy megvédjék az afgánokat. A The Local francia kiadása szerint a lövöldözésben négyen, az összecsapásokban tizenheten megsérültek, köztük két rendőr.

Egyelőre senkit nem állítottak elő a hatóságok, ugyanakkor egy rendőrségi forrás pénteken azt mondta, köröznek egy 37 éves afgán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő lőtt rá az eritreaiakra. A történtek után a helyszínre utazott Gérard Collomb francia belügyminiszter, aki elítélte a történteket. Azt mondta, soha nem látott mértékű, rendkívül súlyos erőszak történt. Az összecsapások előzménye, hogy csütörtök délelőtt a rendőrség megtisztította a környéket, elvette a Calais körül táborozni próbáló migránsok sátrait, és letarolta a kunyhókat. A migránsok nem tanúsítottak ellenállást.

Utoljára november 25-én tört ki tömegverekedés a migránsok között Calais-nál, akkor két afgán csoport csapott össze egymással. Lövések is dördültek, öten megsérültek, a hatóságok szerint embercsempészek közötti leszámolás állt a konfliktus hátterében. A mostani volt tavaly július elseje óta a legsúlyosabb etnikumközi verekedés. Az akkori összetűzésnek tizenhat sérültje volt. Calais-ban a 2015-ös menekültválság tetőzésekor mintegy nyolcezer menekült gyűlt össze, hogy megpróbáljon átjutni a La Manche brit oldalára. Segélyszervezetek szerint a városban jelenleg mintegy nyolcszáz migráns él, míg a hatóságok szerint 550-600. A legtöbben afrikai és afgán férfiak, akik az erdőben laknak, és gyakran összecsapnak a rendőrökkel, akik felszámolják táboraikat és megakadályozzák, hogy úttorlaszokat emeljenek a kamionok feltartóztatására.


Röviden

Ausztria még ötven menekültet vesz át Olaszországtól az Európai Unió áthelyezési programja keretében, de utána már nem vesz részt a programban – közölte az osztrák belügyminisztérium. Az Európai Unió nyomására az előző, szociáldemokrata–konzervatív kormány beleegyezett abba, hogy az ország részt vegyen a menekültáthelyezési programban – írta tegnapi közleményében Herbert Kickl osztrák belügyminiszter. Az ötven menekültről szóló megállapodást nem lehet felmondani, Ausztria tiszteletben tartja, de több menekültet nem vesz át.

Újabb német városban, ezúttal a szászországi Freibergben függesztik fel a menedékkérők befogadását. A Deutschlandfunk közszolgálati rádió pénteki jelentése szerint az önkormányzat indítványt fogadott el, amellyel a város engedélyt kér a tartomány vezetésétől, hogy 2021 végéig felfüggeszthesse a menedékkérők befogadását. A javaslatban arra hivatkoznak, hogy egyenlőtlen a járásban elhelyezett menedékkérők eloszlása, a hetven százalékuk, nagyjából kétezer ember Freibergben lakik, s ez túlfeszíti a város integrációs képességét.