Külföld

Tombol az ukrán nacionalizmus

Állampolgárság-botrány

Állami tisztviselők és önkormányzati képviselők százait akarják átvilágítani Kárpátalján, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ukrán–magyar kettős állampolgárok.

Erről Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója beszélt az Ukrinform hírügynökségnek. Mindezt ráadásul a Mirotvorec szélsőséges szervezet honlapján található lista alapján, amelyre több mint háromszázan kerültek fel, névvel, címmel és egyéb adatokkal. A honlap szeptember vége óta kezdte listázni a kettős állampolgársággal rendelkezőket. A Mandinernek Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke a sokszorosan hangoztatott magyar álláspont ismétlése mellett – a kettős állampolgárság bevett európai gyakorlat, nem történt törvénysértés – elmondta: vezető ukrán politikusok közül van, aki nyíltan büszkélkedik kettős, sőt hármas állampolgárságáról; s beszélt az elfogadott nyelvtörvény kapcsán arról is, hogy az ukrán belügyminiszter maga is oroszul szokott nyilatkozni. Időközben a Transkarpatia.net egy olyan petíciót fedezett fel az ukrán parlament honlapján, amelyben a magyar útlevéllel rendelkezők deportálására szólít fel – csaknem ötszázan már aláírták a petíciót.