Külföld

Többen követnék a brit példát

Norbert Hofer: A választóknak mindig igazuk van

Francia és holland szövetségesei után az Osztrák Szabadságpárt is népszavazást sürget országa uniós tagságáról. A szlovák szélsőjobb már aláírásokat is gyűjt.

„Amennyiben az EU nem saját alapértékeit tartaná szem előtt, és túlzottan központosított szövetséggé válik, továbbá Törökország is belépne az EU-ba, akkor úgy gondolom, az osztrák állampolgárokat is meg kell kérdezni arról, hogy szeretnének-e továbbra is az EU-ban maradni” – erősítette meg egy hétvégi interjúban az elnökválasztási kampányban is megfogalmazott programját Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt alelnöke. A jobboldali politikus szerint a szükséges reformok hiánya esetén  Ausztria egy éven belül népszavazáson dönthetne az unióból való kilépésről . „Az unió alapítói valójában gazdasági szövetségben gondolkodtak, és mindez jól is működött, egészen addig, amíg nem vált politikai egyesüléssé” – jelentette ki Hofer.

Az osztrák politikus arról is beszélt, hogy nem döbbentette meg Nagy-Britannia unióból való kilépéséről szóló népszavazás eredménye, hiszen demokratikus döntés volt, a választóknak pedig mindig igazuk van.
A Brexit másnapján a francia Nemzeti Frontot vezető Marine Le Pen, és a holland szabadságpárti Geert Wilders is referendumot követelt hazája uniós tagságáról. Le Pen megígérte, hogy fél éven belül kiírja a referendumot, ha jövőre államfőnek választják, és hasonló ígéretet tett kormányfővé választásának esetére Wilders is. A közvélemény-kutatási adatokat nézve mindkét politikus ígérete könnyen valósággá válhat jövőre.

A Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) bejelentette, hogy a héten aláírásokat kezd gyűjteni a szlovák uniós tagságról szóló népszavazás érdekében. „Éppen itt az ideje, hogy Szlovákia is elhagyja ezt a süllyedő európai Titanicot” – hangoztatta Marián Kotleba, az LSNS elnöke. Kotlebának, a közép-szlovákiai Besztercebánya régió vezetőjének a pártja a március elején lezajlott szlovák parlamenti választásokon menekültellenes kampányának segítségével legnagyobb meglepetésre a szavazatok 8,6 százalékát szerezte meg. Robert Fico szlovák kormányfő korábban felelősségteljes viselkedésre szólította fel a szlovák ellenzéki pártokat.

„A rombolás és a gyűlölet sehova sem vezet” – hangsúlyozta a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetője. Ezzel egyidejűleg Fico alapvető változtatásokat sürgetett az európai közösség politikáiban. „Az Európában élők jelentős része elutasítja az EU menekültpolitikáját, és elégedetlen a közösség gazdaságpolitikájával” – szögezte le a szlovák miniszterelnök.