Külföld

Tizedik hete tüntettek Belgrádban Vucic elnök lemondásáért

Ellenkampány országjárással

Több ezren vonultak az utcákra szombaton Belgrádban Aleksandar Vucic szerb elnök lemondását követelve – jelentette az MTI, hozzátéve, hogy több városban már pénteken is voltak megmozdulások.

A tizedik hete tiltakozók szerint Vucic autokratikus eszközökkel irányítja az országot, megfojtja a szabad sajtót és a demokráciát. A távirati iroda cikke szerint az államfő ellenkampányba kezdett, az országot járva személyesen számol be kormánya eredményeiről és hallgatja meg az emberek véleményét. Ezen a héten a dél-szerbiai Vranje és Bujanovac településeken járt. Az MTI felidézte, a rendszeres szombati tüntetések közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni tavaly novemberi támadás volt, a baloldali Borko Stefanovicot a dél-szerbiai Krusevacon állítólag a kormányzó Szerb Haladó Párthoz köthető személyek verték meg. A tüntetések mögött egy baloldali és jobboldali pártokat egyesítő, összellenzéki szövetség áll.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom