Külföld
Tiltakozás az ENSZ-paktum ellen
Martin Sellner: Más kormányoknak is követniük kellene a magyar álláspontot, mert veszélyben az európai identitás

Az akció leírása szerint a demokráciánk, az identitásunk és a szuverenitásunk is veszélyben van, tetőpontjára ért a multikulti nevű társadalmi kísérlet, az ENSZ pedig arra törekszik, hogy aláássa az európai országok nemzeti homogenitását, véghezvigye a népességcserét. „Ez a paktum veszélyezteti az országunkat és a gyermekeink jövőjét”, csak a migránsok érdekeivel törődik – figyelmeztet az ENSZ-nagyköveteknek címzett petíciójában Martin Sellner, az Identitás Generáció nevű nemzetközi jobboldali ifjúsági mozgalom osztrák szervezetének (IBÖ) egyik vezetője. Sellner lapunknak elmondta, a kezdeményezés Svájcban, Ausztriában és Németországban indult, de később kiterjeszthetik más országokra is. Rámutatott, az emberek többsége nem tudja, mi áll egyáltalán a dokumentumban, ezért meg kell kérdezni az állampolgárok véleményét – ennek megfelelően a petíció is arra kéri a nagyköveteket, ne írják alá a dokumentumot, amíg nem kérték ki az emberek véleményét, hiszen anélkül nincs meg a közvetlen demokratikus legitimációjuk a paktum támogatására. A decemberi szavazásig harmincezer aláírást akarnak összegyűjteni az aktivisták, már tegnap este átlépte a támogatók száma a tízezret.
Martin Sellner arról is beszélt lapunknak, hogy nagyra értékeli a magyar kormány világos álláspontját a migrációs paktum ügyében, más kormányoknak is követniük kellene. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júliusban jelentette be, hogy hazánk kilép a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából, mert bebizonyosodott, hogy a migrációt illetően feloldhatatlan az ellentét Magyarország álláspontja és az ENSZ megközelítése között.