Külföld

Szijjártó Péter: Nem emberi jog a határsértés

Két részletben közölt interjút a Breitbart amerikai jobboldali portál Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.

Az interjú március 9-én megjelent első részében Szijjártó elmondta, Donald Trump bevándorlási és külpolitikája sokkal kedvezőbb a világ számára, mint a korábbi demokrata kormányé. „Kinek kellene foglalkoznia az Egyesült Államok biztonságával, ha nem az amerikai elnöknek?” – tette fel a kérdést a miniszter. Elmondta, úgy érzi, ha Hillary Clinton nyerte volna a választást, és ugyanazokat a dolgokat mondaná, mint most Trump, felállva tapsolnák. Kiemelte, hogy az új elnök eltávolította a demokrácia exportját az amerikai külpolitika fókuszából.

Az interjú egy nappal később megjelent második részében Szijjártó kiemelte, hogy a migrációs hullámok nagy biztonsági fenyegetést jelentenek Európára, és elmondta, hogy a politikai korrektség és a képmutatás megnehezítette a probléma felismerését. „A biztonságos élet alapvető emberi jog, ezért is kell támogatni a Közel-Keleten olyan országokat, amelyek menekülőket fogadnak be” – mondta a miniszter, majd hozzátette: „Másrészről kiválasztani egy országot, ahol élni akarok, és megsérteni a határait, nem tartozik az emberi jogok közé.”

Szijjártó végül megjegyezte, a magyar kormány feladata nem a médiaigények kielégítése, hanem a magyar emberek akaratának szolgálata.