Külföld
Strache is kerítést építene a határon
Orbán Viktor „a káosztól” menti meg Ausztriát – véli a szabadságpárt vezetője
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) támogatottsága egyre csak emelkedik, 32-33 százaléknál járnak, „minden előrejelzésünket felülmúlják, nem látni a plafont”, kommentálta a legfrissebb felméréseket az ismert osztrák közvélemény-kutató, Peter Hajek. A Profil magazin a napokban 33 százalékra mérte az FPÖ-t, miközben már a harminc százalék is elérhetetlen a pártok számára évek óta. A kormánykoalíciót alkotó szociáldemokraták (SPÖ) és a néppárt (ÖVP) 23, valamint 21 százalékon állnak. Bécsben alig két százalékkal vannak lemaradva a várost vezető szociáldemokratáktól, miközben a választások október 11-én lesznek. Felső-Ausztriában a 36-37 százalékon álló ÖVP magabiztosan várja a vasárnapi tartományi választásokat, igaz, az előző választásokhoz képest tíz százalékot gyengültek, az FPÖ pedig megkétszerezve korábbi eredményét már 31-32 százalékon áll. A 17-18 százalékra taksált szociáldemokraták itt nem rúgnak labdába, s úgy látszik, az emberek nem tartanák ellenzékben az FPÖ-t, ugyanis míg egy ÖVP–FPÖ-koalíciót 32 százalék támogat, addig csak 25 százalék lát fantáziát az országos modell lemásolásában. A szabadságpártiaknak kedvez, hogy egy felmérés szerint a szavazók kétharmadának szavazatát a migrációs válság határozza meg.
Keményen bírálta a bécsi kormányt az Österreich napilapnak adott interjúban Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke és bécsi főpolgármester-jelöltje, aki jelentéktelennek nevezte az osztrák–magyar határon bevezetett ellenőrzést, ahol szerinte a hadsereg a határvédelem helyett a segélyszervezetekkel együttműködik. „Világ gazdasági bevándorlói, jöjjetek mind hozzánk” – így foglalta össze Bécs „szociálromantikus” elképzelését Strache. „Orbánnak sok mindenben igaza van, és mi, osztrákok hálásak lehetünk neki, amiért megment minket a totális káosztól” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, a magyarhoz hasonló kerítést szeretne Ausztriának is.
A Szabadságpárt stájerországi szervezete megköszönte Orbán Viktornak, hogy az unió külső határának védelmével feltartóztatja az illegális migránsokat. Mario Kunasek frakcióvezető és Gerhard Kurzmann, a tartományi parlament FPÖ-s alelnöke hangsúlyozta: az osztrák média által festett hamis kép ellenére az emberek többsége értékeli a magyar kormányfő konzekvens politikáját.
Röviden
Németország már képtelen arra, hogy befogadjon minden menekültet
- Jelentősen megemeli a befogadott menekültek számát a következő évtől az Egyesült Államok - jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Berlinben.
- Európa és Németország nem zárkózhat be, de nem is tud mindenkit befogadni a háborús övezetekből, ezért egy új menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely biztosítja a menekültek legális belépését az EU-ba, és nem terheli túl az unió közösségét - mondta a német belügyminiszter a hét végén.
- Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a török földön tartózkodó több mint kétmillió szír menekültnek megígérte, levelet küld a világ vezetőinek, hogy fogadják be őket, s ehhez akár repülőgépeket is biztosítanának.
- Az uniós belügyminiszterek keddi tanácskozása, illetve a szerdai brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó előtt a V4-országok külügyminiszterei hétfőn Prágában egyeztetnek
- Németország azonnali pénzügyi segítséget nyújt a Szíria térségében fekvő menekülttáborok helyzetének javítására.
- Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kifejezte vasárnap szolidaritását a magyar kormánnyal és Orbán Viktor miniszterelnökkel a migrációs hullám kezelése miatt Magyarországot ért bírálatok miatt. Az EMNT önkénteseket toborozna a migránsokkal kapcsolatos teendők ellátására.
- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bírálta román kollégája arról szóló szombat esti szavait, hogy a határok lezárása „autista és elfogadhatatlan cselekedet”, amely sérti az Európai Unió szellemiségét. A politikus úgy reagált: „Több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől.”
- Németországban nyomoznak egy szíriai menedékkérő ellen, mert felmerült, hogy harcolhatott az Iszlám Állam oldalán.