Külföld

„Saját határaink védelmét nem vehetik ki a kezünkből”

Magyarország az illegális migrációt sem legalizálni, sem menedzselni nem szeretné, hanem meg akarja állítani azt – hangsúlyozta tegnap Gál Kinga az Európai Parlamentben

A migrációs nyomás megfékezéséhez meg kell végre védeni az unió külső határait szárazföldön és vízen egyaránt – jelentette ki tegnap az Európai Parlament plenáris ülésén Gál Kinga fideszes EP-képviselő, hozzátéve: Magyarország meg akarja állítani az illegális bevándorlást.

Jean-Claude Juncker 20181003
Jean-Claude Junckerék bevándorláspárti nyomás alatt tartják az EP-t (Fotó: Reuters - Vincent Kessler)

Az Európai Tanács következő ülésének előkészítése volt az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének tegnap délelőtti napirendi pontja. A képviselők a vitában üdvözölték a Brexitről kialakult uniós hozzáállás egységességét, ugyanakkor hiányolták ezt az egységet a migráció kérdésében, és bírálták az osztrák soros elnökséget, amiért az nem lép a menedékkérelmi rendszer és a szociálpolitika terén. Az ülésen az Ausztria képviseletében felszólaló Juliane Bogner-Strauss elmondta, az uniós állam- és kormányfők október 18-i csúcstalálkozójának fő témája ismételten a migráció lesz.

A bevándorlással kapcsolatban a vitán Gál Kinga EP-képviselő a Fidesz–KDNP delegáció nevében kiemelte: a migrációs nyomás megfékezéséhez meg kell végre védeni az EU külső határait szárazföldön és vízen egyaránt, ez csakis politikai akarat kérdése, és az eszközök megvannak hozzá. A néppárti képviselő lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint hozzátette: a Frontexnek ebben lehet szerepe, de „nem veheti ki a kezünkből saját határaink védelmét”.

Az évek óta tartó migrációs vitákban az alapvető megoldási lehetőségekről és intézkedésekről sincs egyetértés a tagállamok között. Éppen ezért Gál Kinga felháborodását fejezte ki, hogy az EB migrációért felelős biztosa, Dimitrisz Avramopulosz az ENSZ Közgyűlésének egyik kísérőrendezvényén bevándorláspárti álláspontot fejtett ki. A fideszes politikus szerint „Avramopulosz ezzel messze túlterjeszkedik biztosi hatáskörén és felhatalmazásán (…). Sem hazánk, sem a visegrádi országok nem kívánnak bevándorlóországgá válni. Mi az illegális migrációt sem legalizálni, sem menedzselni nem szeretnénk, hanem megállítani akarjuk azt” – mondta.

A tegnapi strasbourgi vita során a Brexittel kapcsolatban több képviselő kijelentette: támogatja az Egyesült Királyság és Írország közötti jövőbeli határ ügyében kialakult uniós álláspontot, amelyet Jean-Claude Juncker bizottsági elnök fogalmazott meg.

Az ülésen egyébként több képviselő a megkérdőjelezte a Magyarország és Lengyelország jogállamiságával kapcsolatban elindított 7. cikk szerinti eljárás alkalmazását érintő elnökségi álláspontot is.

Ezt megelőzően hétfőn Strasbourgban Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke több EP-képviselőt ért támadást is elítélt. Ezek egyike elmondása szerint a Magyarország elleni jelentést szerző Judith Sargentinivel szemben indult „gyűlöletkampány”, a másik az Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselővel szemben történtek, amelyek során Budapesten a politikus arcképével díszített bábut akasztottak fel. A harmadik Tajani által elítélt támadás Olaszországban történt, ahol újfasiszták bántalmazták Eleonora Forenza EP-képviselőt és asszisztensét. Az EP elnöke szerint az ilyen támadások korlátozzák a képviselők tevékenységét.


Röviden

A görög hatóságok elfogtak 57 menedékkérőt, akik egy vitorláshajóval akartak Olaszországba jutni Görögországból. Az ERT közszolgálati rádió szerint három embercsempészt is őrizetbe vettek.

Befagyasztották hat hónapra Franciaországban egy iszlám szervezet vagyonát. A francia hatóságok a Centre Zahra France-t büntették terrorcsoportok támogatásának gyanúja miatt. A rendőrség tizenegy embert őrizetbe vett.

Házi őrizet alá helyezték kedden a dél-olaszországi Riace polgármesterét. Domenico Lucano a gyanú szerint törvénytelen eszközökkel segítette az illegális bevándorlást, és érdekházasságok létrejöttében is közreműködött.

Megegyeztek a német kormánypártok az EU-n kívülről származó szakképzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről. Eszerint a munkavállalók letelepedhetnek Németországban, ha van munkaszerződésük.

Szeptemberig több mint negyvenegyezren érkeztek idén illegálisan Spanyolországba tengeri és szárazföldi úton – közölte a spanyol belügyminisztérium. Eszerint számuk 143 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (HSz)


Nekiment Orbánnak a volt finn kormányfő

Nem Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjét tartja igazi ellenfelének Alexander Stubb volt finn miniszterelnök, aki a párt csúcsjelölti posztjáért küzd, hanem Orbán Viktor magyar miniszterelnököt – írta meg a Financial Times. A 2019-es EP-választásra bazírozó Stubb keményen nekiment a magyar kormányfőnek – akit a cikk az „illiberális demokrácia bajnokának” nevezett, aki „példátlan megrovást” kapott az EP-től és saját pártjától is a Sargentini-jelentésről szóló szavazáson –, a finn ugyanis a lapnak azt mondta, nem akar illiberális demokráciát, és „rendkívül alacsony a tűréshatára” az „olyan viselkedéssel szemben, amilyeneket ebben a rendkívüli időszakban láthatunk Európa több országában, beleértve Magyarországot is”. Hozzátette, Orbán kizárását is szeretné megvitatni a párt jobbra tolódásának megakadályozása érdekében. (ZV)


Megalapozatlan vádaskodás Timmermans bírálata

Éles hangon visszautasították a bukaresti szociálliberáis kormánykoalíció vezetői Frans Timmermans EB-alelnök kritikáit, aki számos bírálatot fogalmazott meg a román kormánnyal és a jogállamisággal kapcsolatban. Timmermans az EP állampolgári jogi bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának hétfő esti ülésén a korrupcióellenes harc eredményeit veszélyeztető visszalépésnek nevezte az új igazságügyi törvényeket és a büntetőjog módosításait, de bírálta a csendőrség erőszakos bukaresti fellépését az augusztus 10-i tüntetésen, és az Európai Bírósággal fenyegette meg Bukarestet. Válaszában Liviu Dragnea, a nagyobbik kormánypártot jelentő PSD elnöke goromba fenyegetésnek nevezte a kijelentést, a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke pedig a tények figyelmen kívül hagyásával vádolta Timmermanst. Az EP egyébként ma vitatja meg a romániai jogállamiság helyzetét. (ZV)