Külföld
Politikai vádirat Brüsszelből
Deutsch Tamás: A kormány továbbra is kiáll hazánk érdekeiért
Nagy többséggel megszavazta tegnap az Európai Parlament költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT) azt a véleményt, amelyet a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottság (LIBE) magyar helyzetről szóló jelentéséhez csatolnak. A szöveg „a korrupció jelenlegi szintjét”, valamint „az államháztartás elszámoltathatóságának és átláthatóságának hiányát” kifogásolja, indokoltnak látva az alapszerződés 7. cikkelye szerinti, szavazati jog megvonással járó eljárás megindítását. A LIBE ma reggel vitázik a jelentésről.
Szijjártó Péter kül külügyminiszter visszautasította a vádakat, hozzátéve: a LIBE jelentése „egy koncepciós eljárás alapdokumentuma”, ami tele van „válogatott hazugságokkal és ténybeli tévedésekkel”. Ha a CONT-értékelés igaz lenne a „rendszerszintű korrupcióról”, a magyar gazdaság nem mutatnának folyamatos javulást - mondta.
Hasonlóan vélekedett a CONT-bizottság fideszes tagja, Deutsch Tamás is. Közölte, a LIBE dokumentuma eleve „politikai vádirat”, „Soros-jelentés” – ezzel arra utal, hogy a LIBE-bizottság nagy része, a jelentéstevő holland zöldpárti Judith Sargentini és az árnyék-jelentéstevők többsége is szerepel a George Soros EP-s szövetségeseit listázó dokumentumban. A 7. cikkely szerinti eljárással való fenyegetés célja, hogy hazánk megváltoztassa migrációs politikáját - mondta Deutsch. Leszögezte: „A Fidesz–KDNP-kormány továbbra is határozottan kiáll a magyar érdekek következetes képviselete mellett, s a választók elsöprő többségének támogatásával megvédi az országot az illegális migrációtól”.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) idei jelentése szerint hazánk a 71-ről a 73. helyre csúszott a sajtószabadság-ranglistán. Az RSF kifogásolja, hogy „Fidesz-közeli üzletemberek újabb médiumokat vásároltak” tavaly.
A szervezet a Stop Soros törvénycsomag ellen is tiltakozott, róluk a tavaly elhunyt német oknyomozó újságíró, Udo Ulfkotte is állította, titokban Soros pénzeli őket – noha a támogatók listáján nincs hozzá köthető intézmény. Eközben Vera Jourová, az Európai Bizottség jogérvényesülésért felelős biztos közölte, az EU-biztosok testülete szerint is a jogállamiság elveihez kell kötni az EU-s pénzek kifizetését.