Külföld

Politikai keringő az alkotmánnyal

Venezuelában átvette a legfelsőbb bíróság a parlament hatáskörét

A venezuelai legfelsőbb bíróság megfosztotta minden hatalmától az ország ellenzéki többségű parlamentjét, és átvette valamennyi hatáskörét az alkotmányra hivatkozva – derült ki a testület csütörtökön közzétett határozatából. „Ez nem más, mint egy államcsíny és diktatúra. Venezuelában nincs többé alkotmányosság” – jelentette ki Julio Borges házelnök, és a nemzetközi közösség segítségét kérte.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió, valamint számos latin-amerikai ország is mély aggodalmát fejezte ki a bíróság döntése miatt, Chile és Peru nagykövetét is visszahívta Caracasból, az Amerikai Államok Szervezete pedig közleményében a „demokráciára mért utolsó csapásnak” nevezte a lépést, és felszólította Nicolás Maduro venezuelai elnököt választások kiírására – tudósított a BBC.

Törvénybe ütköző a bíróság alkotmányra hivatkozó döntése – jelentette ki Luisa Ortega venezuelai legfőbb ügyész az állami televízióban, ám a kijelentése után azonnal megszakadt az adás – írta a The Wall Street Journal.

A bíróság három képviselő megválasztását korábban érvénytelennek nyilvánította, de a parlament kitartott mellettük. A szabályos működés feltétele a három képviselő leváltása lenne – közölte a venezuelai kormány által is támogatott Telesur.