Külföld

Pofon Trumpnak az ENSZ-döntés

Muszlim országok mellett Párizs is üdvözölte a közgyűlés határozatát, amely elítéli,hogy az amerikai elnök Izrael fővárosaként ismerte el Jeruzsálemet

Az ENSZ Közgyűlésén részt vevő 193 tagállam elsöprő többsége, köztük Washington több fontos szövetségese is megszavazta csütörtökön azt a határozatot, amely elítéli Donald Trump amerikai elnöknek a Jeruzsálem státusára vonatkozó döntését, miszerint Jeruzsálemet Izrael fővárosaként fogadja el. A francia államfő az Egyesült Államok elszigetelődéséről beszélt.

Ciszjordánia 20171223
Palesztin tüntetőt tartóztat le az izraeli határőrség Ciszjordániában (Fotó: Reuters - Goran Tomasevic)

„A világ nem hagyta megfélemlíteni magát” – értékelte az ENSZ Közgyűlés határozatát Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője, mondván, a voksolás eredménye „győzelem Palesztina számára”, hazája pedig addig folytatja a harcot, amíg létre nem hozzák a palesztin államot Kelet-Jeruzsálem fővárossal. Emlékezetes, Trump előző nap az amerikai támogatások megvonásával fenyegette meg a testületben ellene szavazó államokat. A közgyűlés vitájában Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet megismételte ezt a fenyegetést, hozzátéve, az ENSZ semmilyen szavazása hatására nem állnak el helyesnek tekintett lépésüktől.

Ankara ugyancsak üdvözölte a nemzetközi szervezet határozatát, megköszönve az azt megszavazó országok kiállását; Recep Tayyip Erdogan török államfő közölte, ő egyenesen arra számít, hogy a Trump-kormányzat haladéktalanul visszavonja „áldatlan döntését”. Hasonlóképpen tett Teherán is, a perzsa állam külügyminisztere szerint az ENSZ-határozat nem volt más, mint „a trumpi agresszív megfélemlítés elutasítása”.

Így vélekedett Emmanuel Macron francia elnök, aki Abbásszal közös sajtótájékoztatóján ismét kiállt a kétállami megoldás mellett, hangsúlyozva, hogy nem kívánja sem követni, sem lereagálni az Egyesült Államok önmagát elszigetelő lépését, ami épp olyan hibás, mint egyoldalúan elismerni Palesztinát. Abbász ugyanakkor a nemzetközi jog megsértésével vádolta Washingtont, amely szerinte e lépéssel kizárta magát az izraeli-palesztin békeközvetítésből, s bírálta Trumpnak az ENSZ-döntés előtt elhangzott pénzügyi fenyegetését is.

A csütörtöki ENSZ-határozatot a világszervezet 193 tagállama közül 128 támogatta, köztük Franciaország és Nagy-Britannia is. Harmincöt ország tartózkodott, huszonegy nem szavazott, s Izraellel és önmagával számolva is csupán kilenc ország állt ki voksával az Egyesült Államok mellett, s egyik sem kimondottan nagyhatalom: Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek.

A közgyűlésben térségünk szavazatai a tartózkodó és a határozatot támogató voksok számát gyarapították: tartózkodott hazánk, Lengyelország, Csehország, Horvátország, Románia, Lettország és Bosznia-Hercegovina, igennel szavazott Szlovénia, Litvánia, Észtország, Szerbia és Szlovákia, valamint Bulgária. Bogyay Katalin magyar ENSZ-nagykövet felszólalásában megismételte a külügy állásfoglalását, mondván, Magyarország nem kommentálja az Egyesült Államok külpolitikai döntéseit, s álláspontja a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatban nem változott.

A határozat „érvénytelennek és semmisnek” nyilvánítja az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.