Külföld

Phenjan visszakozik

Washingtonnal nem, Moszkvával szívesen tárgyalna Észak-Korea

Észak-Korea kész tárgyalni, és nem ragaszkodik atomhatalmi elismeréséhez, de – legalábbis az oroszok szerint – Moszkvának kulcs-szerepet szánna a tárgyalások során. Közben Szöul közölte, a szerdai ballisztikus rakéta valóban képes elérni az Egyesült Államok keleti partját.

Washingtont nem tartja tárgyalóképes félnek, de Moszkvának jelentős szerepet szánna a válság rendezésében Phenjan – közölték orosz parlamenti képviselők a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel pénteken. A honatyák nemrégen tértek vissza a hadikommunista remeteállamban folytatott tárgyalásaikról, s ennek kapcsán úgy vélekedtek, Észak-Korea a legutóbbi rakétakísérletet az „amerikai fenyegetésre” való reagálással magyarázta, amellyel szerinte demonstrálta a világnak a képességeit (ezt szakértők évek óta hangoztatják). Az orosz képviselők az észak-koreai parlamentben is hangot adtak Moszkva elítélő álláspontjának, és higgadtságra intettek minden érintett felet. Mindenesetre ők úgy látták, hogy Phenjan hajlandó tárgyalni, és nem ragaszkodik ennek alapfeltételéül ahhoz, hogy elismerjék atomhatalmi státuszát. Emlékezetes, korábban Donald Trump amerikai elnök további szankciókat helyezett kilátásba Phenjannal szemben – de a New York Times külpolitikai elemzői szerint a rezsim könnyedén túlélné a büntetőintézkedéseket.

Közben a dél-koreai védelmi minisztérium megerősítette, hogy a szerdán az északiak által fellőtt ballisztikus rakéta hatótávolsága csak-ugyan mintegy 13 ezer kilométer. Azaz a Hvaszong–15 típusú szerkezet valóban képes lehet elérni Washingtont és New Yorkot.