Külföld

Phenjan csak pirruszi győzelemre esélyes

Senki sem akarja igazán bedönteni az észak-koreai rezsimet, de Kelet-Ázsia vadméhének a csípése önmaga számára is végzetes lenne

Saját sírját ásná meg Észak-Korea, ha beváltaná fenyegetéseit, ugyanakkor semelyik nagyhatalomnak nem áll érdekében megszabadulnia a phenjani rezsimtől. Minden kakaskodás ellenére a status quo fenntartása mindenki érdeke.

phenjan
A munka ünnepe Phenjanban: újra nő a feszültség a félszigeten (Fotó: REUTERS/KCNA)

Ismét puskaporos a levegő a Koreai-félszigeten, mint annyiszor az 1953-ban abbahagyott – és be nem fejezett – koreai háború óta. Békét a kettészakadt ország déli, Amerika-barát és északi, kommunista utódállama azóta sem kötött, a demilitarizált zóna és a határ ma is ott húzódik, ameddig a kínai vörös „önkéntesek” északi szövetségeseiket segítve visszaszorították a már Phenjant is elfoglaló, Amerika-vezette ENSZ-csapatok kéksisakosait, és tűzszünetet kötött a két fél.

A retorikai harc azóta is dúl, mindkét állam igényt tart az újraegyesítésre a saját uralma alatt, bár ez ma már inkább csak álom: északon hat évtizede a Kim-dinasztia hadikommunista diktatúrája az úr, délen előbb autoriter, majd nyugatias demokrácia született. Emellett gazdasági szempontból a Kelet- és Nyugat-Németország egyesítésénél is nagyobb terhet jelentene Szöulnak az egyesülés: Dél-Korea a világ 11. legnagyobb gazdasága, 30 ezer dolláros egy főre eső GDP-vel, Észak-Koreában harmincadennyi termelés jut egy főre. Még nyelvi különbségek is kialakultak, szakértők szerint Phenjan mesterséges nyelvújításai miatt a két dialektus jobban szétfejlődött, mint a brit és az amerikai angol 300 év alatt.

Minden kardcsörtetés ellenére a nagyhatalmaknak is érdekük a status quo fenntartása. Kínának és Oroszországnak is fontos egy ütközőállam közte és az Amerika-barát Dél között, Japán gazdasági regionális hatalmát féltené az egyesített Koreától, s Donald Trump amerikai elnök harciasból egyre visszafogottabbá váltó hangneme arra utal, hazája nem vállalná fel egy esetleges katonai beavatkozás költségeit. Emellett a déli főváros, Szöul alig 30 kilométerre fekszik a határtól, így különösen sebezhető északról. Épp emiatt Washington keze is meg van kötve, a Szöullal kötött egyezménye értelmében dél-koreai beleegyezés nélkül ugyanis nem léphet fel katonai erővel a félszigeten.

Kína a jelek szerint ugyanakkor valamelyest eleget tett Trump azon kérésének, hogy „fogja vissza” szövetségesét – annál is inkább, mert Peking és Moszkva egyaránt erős gazdasági kapcsolatokat ápol Szöullal, Phenjan kereskedelme viszont 80-90 százalékban – köztük a kőolaj tekintetében is – függ Kínától. Ennek ellenére a két nagyhatalom önmérsékletre intette Washingtont Phenjannal szemben, éppen a status quo védelmében.

Ugyanakkor Kim Dzsongun újévi beszédében interkontinentális – azaz az Egyesült Államokat is elérő – ballisztikus rakétáról beszélt, miközben a rezsim intenzíven futtatja az atomprojektet. Trump pedig csaknem beiktatása óta az észak-koreai vezető megleckéztetéséről beszél, a héjapolitikának pedig most egy, a térségbe küldött hadihajóflottával is nyomatékot adott. A feszültség májusban eszkalálódik: kedden egy déli rakétapajzsot helyeztek hadrendbe Peking és Moszkva heves tiltakozására.

Kérdéses, mire lenne elegendő a hagyományos északi katonai kapacitás, és bevetnék-e az esetleg meglévő atomfegyvereiket – ez utóbbi a szakértők és politikusok szerint nukleáris katasztrófát jelentene. Ellenkező esetben viszont Észak-Korea ellátásbeli és technológiai hátránya miatt napok alatt elveszítené a háborút. Azaz bármekkora szócsatát is vívnak a felek, a valódi háborúban senki sem érdekelt; legkevésbé Phenjan, amelynek bizonyára megpecsételné a sorsát, ha valóban déli szomszédjára támadna.