Külföld

Phenjan bejelentette újabb atomrobbantását

Összeül az ENSZ BT, özönlenek a bírálatok

Phenjan bejelentette, hogy pénteken végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulója alkalmából. 

Az észak-koreai KCNA állam hírügynökség közlése szerint egy új típusú robbanófejet robbantottak fel, a kísérlet sikeres volt. A kísérlet célja a robbanófej erejének és potenciáljának felmérése volt - közölte a hírügynökség. Szöul szerint ez volt az eddigi legerősebb kísérleti atomrobbantás, amelyet Észak-Korea végrehajtott. 

Phenjan tudatta azt is, hogy már sokkal könnyebben tud robbanófejeket készíteni, és képessé vált arra is, hogy a robbanófejeket ballisztikus rakétákra szerelje fel. Emellett leszögezte: folytatni fogja az ország nukleáris arzenáljának megerősítését az Egyesült Államok jelentette atomfenyegetés miatt.

A japán védelmi miniszter korábban közölte, hogy Észak-Koreának sikerülhetett egy kompakt robbanófejet létrehoznia, sikert érhetett el a nukleáris fegyverek miniatürizálásában. 

Péntek reggel több nemzetközi földtani intézet ötös erősségű földmozgást észlelt Észak-Koreában, a dél-koreai vezérkar "mesterséges szeizmikus hullámokról" számolt be.

Egy szakértő a Reuters hírügynökségnek Phenjan bejelentése előtt elmondta: egy ilyen földmozgás 20-30 kilotonnás atomtöltet felrobbantására utal, ez pedig a legerősebb atombomba lehet, amelyet Észak-Korea eddig felrobbantott. A dél-koreai védelmi tárca becslése szerint 10 kilotonna TNT pusztító erejének megfelelő nukleáris töltet robbant fel.

Nemzetközileg elítélték a kisérletet

Mások mellett Pak Gun Hje dél-koreai elnök is elítélte a kísérleti atomrobbantást. Olyan provokációnak nevezte, amely csak szigorúbb szankciókat és mélyebb elszigeteltséget okoz Phenjannak, és a rendszer önpusztítását mozdítja elő. 

A szöuli elnöki hivatal közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök jelezte, az Egyesült Államok megtesz mindent a két ország közötti egyezmény keretében, hogy védelmet nyújtson Dél-Koreának az észak-koreai fenyegetés ellen. Ez az amerikai atomernyő kiterjesztését is jelentené Dél-Koreára – fogalmazott az elnöki hivatal. Obama közölte: bármely észak-koreai provokációnak "komoly következményei" lesznek. Josh Earnest fehér házi szóvivő elmondta azt is, hogy az amerikai elnök ismételten hangsúlyozta az Egyesült Államok eltökéltségét ázsiai és más szövetségesei védelmében.

"Súlyosan aggasztónak" mondta az észak-koreai atomtesztet Boris Johnson brit külügyminiszter is. "Az Egyesült Királyság határozottan elítéli Észak-Koreát, amiért újabb nukleáris kísérletet hajtott végre, amivel vérlázítóan sérti a Biztonsági Tanács határozatait, és fenyegeti a délkelet-ázsiai térség biztonságát és stabilitását" - fogalmazott Johnson.

Francois Hollande francia elnök hivatala közölte: Franciaország nyomatékosan elítéli a Biztonsági Tanács korábbi tiltó határozatait sértő atomkísérletet. Felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy foglalkozzon a történtekkel.

„Nem tűrhetjük el, hogy áterőszakoltak egy nukleáris tesztet”

Sindzó Abe japán kormányfő közleményben ítélte el a robbantást, amelyet elfogadhatatlannak nevezett. "Egyszerűen nem tűrhetjük el, hogy Észak-Korea áterőszakolt egy nukleáris tesztet" – mondta, és hozzátette, rendkívül rövid idő telt el a legutóbbi, januári és a mostani atomrobbantás között. A japán miniszterelnök tízperces telefonbeszélgetést folytatott Obamával, a két politikus megállapodott abban, hogy szorosan együttműködnek a helyzet kezelésében. 

A kínai külügyminisztérium közölte: Peking határozottan elítéli Észak-Korea atomtesztjét, és sürgeti Phenjant, hogy tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek tovább rontják a térségbeli helyzeten. Hozzátette: Peking eltökélt marad abban, hogy elérje a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését, és az érintettek párbeszéd útján rendezzék nézeteltéréseiket.

Moszkva a további nukleáris kísérletek beszüntetésére szólította fel Phenjant

Erőteljesen elítélte Észak-Korea legújabb kísérleti atomrobbantását, és a további atomfegyver- és rakétatesztek beszüntetésére szólította fel Phenjant pénteken az orosz külügyminisztérium. Az orosz diplomáciai tárca szerint az észak-koreai nukleáris kísérletek veszélybe sodorják az ázsiai és csendes-óceáni térség békéjét és biztonságát.

"Ragaszkodunk hozzá, hogy Észak-Korea vessen véget veszélyes kalandjainak, és feltétel nélkül hajtsa végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait" - állt az orosz külügy közleményében. Az orosz minisztérium hangsúlyozta, hogy Észak-Korea ismét megsértette az ENSZ BT határozatait, és sürgette, hogy Phenjan mondjon le nukleáris és rakétaprogramjairól.

A NATO-főtitkár elítélte a robbantást

Határozottan elítélte az újabb észak-koreai kísérleti atomrobbantást Jens Stoltenberg  NATO-főtitkár pénteki nyilatkozatában. Jens Stoltenberg nagyon aggasztónak nevezte az ötödik kísérleti atomrobbantását és felszólította, hogy azonnal, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon hagyjon fel minden nukleáris és ballisztikus rakétakísérletével, amellyel súlyosan aláássa a nemzetközi biztonságot. Kijelentette, az északi-koreai vezetésnek újra részt kell vennie az atomprogramja leszerelését célzó nemzetközi tárgyalásokon és be kell tartania nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Összeül a Biztonsági Tanács

Pénteken - magyar idő szerint este - összeül zárt ajtók mögötti értekezletre az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa Észak-Korea péntek hajnali kísérleti atomrobbantása miatt - közölték diplomaták. A BT ülését az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea kérésére hívták össze.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) mélységesen nyugtalanítónak és sajnálatosnak minősítette a robbantást, amely - áll a szervezet közleményében - "egyértelműen sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatát".