Külföld

Petőfi-szobrot avattak Nyugat-Ukrajnában

Ivano-Frankivszk

A költő halálának évfordulóján, tegnap avatták fel Petőfi Sándor szobrát a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban. Mint a szobrot átadó Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke lapunknak elmondta, a negyedmilliós nagyvárosban kicsiny – két-háromszáz fős –, de igen aktív magyar közösség él, akik igényelték, hogy legyen egy olyan hely, ahol nemzeti ünnepeken és egyéb nevezetes alkalmakkor összegyűlhetnek.

A szobrot a Sevcsenkó-parkban állították fel, s mint Lezsák rámutatott, maga a város is egy Petőfi kaliberű, hozzá hasonló szellemiségű és életpályájú költő, Ivan Jankovics Franko nevét viseli, aki hazánkban is népszerű volt. Az ivano-frankivszki magyar közösség egyébként kis létszáma ellenére kifejezetten pezsgő kulturális életet él, tiszteletbeli konzullal büszkélkedhet, és még magyar nyelvű vasárnapi iskolát is fenntart. Ahogy Lezsák fogalmazott, szeretettel és hálával találkoztak mind az ukránok, mind a magyarok részéről – nem véletlen, hiszen a magyar kormány rengeteget segít a háború sújtotta ország népeinek – mondta a politikus, példaként felhozva az ukrajnai gyerekek nyaraltatását a Balatonnál, s a magyar főkonzulátus sokrétű támogatását a térség lakói számára.