Külföld

Péntektől életbe lépnek ez EU-t is sújtó amerikai importvámok

Juncker: Az Európai Bizottság hamarosan bejelenti válaszintézkedéseit

Washington pénteki hatállyal kiveti a védővámokat az európai, kanadai és mexikói acél-, és alumíniumtermékekre - közölte Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter amerikai újságírókkal telefonon.

A tárcavezető részletekbe ugyan nem bocsátkozott, de azt közölte, hogy az európai uniós, a kanadai és a mexikói portékákra ugyanolyan tarifák lesznek érvényesek, mint a legtöbb más ország importtermékeire. Donald Trump amerikai elnök március 23-án - nemzetbiztonsági aggodalmakra hivatkozva - jelentette be, hogy 25 százalékos védővámmal sújtja az acél-, és 10 százalékos vámtarifával pedig az alumíniumtermékek behozatalát.

Macron szerint törvénytelenaz amerikai vámkivetés
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szerint törvénytelen és egyben tévedés az amerikai döntés a vámok kivetéséről az európai acél- és alumíniumtermékekre.
Az államfő bejelentette, hogy később, de még csütörtökön beszél erről Donald Trump amerikai elnökkel - adta hírül a BMFTV televíziós csatorna.
"Az ilyen megoldások csak rövid távú elégedettséget okoznak. Az egyoldalú lépések és a kereskedelmi háború fenyegetése nem old meg semmit a világkereskedelem súlyos aránytalanságaiból" - mondta Macron.
Korábban Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter "elfogadhatatlannak" minősítette a döntést, és bejelentette, hogy "arányos" válaszlépést fognak hozni. A kanadai miniszterelnök és a mexikói külügyminiszter közölte, hogy országuk folytatja a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal az intézkedésről.

A Fehér Ház azonban átmeneti időre mentesítést adott az Európai Uniónak, Kanadának, Mexikónak, Brazíliának és Argentínának, abban a reményben, hogy ezekkel az országokkal a végleges mentesítésért cserében az Egyesült Államoknak kedvező gazdasági megállapodást sikerül kötnie. Kanadával és Mexikóval Washington élénk tárgyalásokat is folytatott az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) amerikai érdekeknek jobban megfelelő átalakításáról.       

"A tárgyalások nem vezettek eredményre" - fogalmazott az amerikai újságíróknak Wilbur Ross, aki az Európai Unióval folytatott tárgyalások vezetője. A miniszter hozzátette: az Egyesült Államok továbbra is tárgyalni akar kereskedelmi partnereivel.       

Wilbur Ross csütörtökön a CNBC televíziónak is adott interjút Párizsból. Leszögezte: az Európai Unió vagy bármely más ország válaszlépései valószínűleg nem érintik majd különösebben az amerikai gazdaságot. Hozzátette: a vámtarifák bevezetése szerinte hosszú távon nem befolyásolja majd az érintett országok viszonyát az Egyesült Államokkal.       

A mexikói gazdasági minisztérium csütörtökön bejelentette: az amerikai vámtarifák bevezetésével "egyenértékű" intézkedéseket hoz, beleértve az amerikai acél-, és agrártermékekre kivetendő védővámokat.   

Az Európai Parlament elnöke is csalódottságát fejezte ki az egyoldalú lépés miatt, amely véleménye szerint súlyos károkat fog okozni a dolgozóknak, az iparnak és a fogyasztóknak az Atlanti-óceán mindkét partján. "Az Európai Unió kész minden rendelkezésre álló eszközzel megóvni állampolgárai érdekeit" - mondta Antonio Tajani.
"A nemzetközi kereskedelem története azt mutatja, hogy a protekcionizmus zéró összegű játszma, semelyik félnek nem válik a hasznára, de mindenki számára ártalmas kereskedelmi háborúk kockázatával jár" - tette hozzá.

Juncker: Az Európai Bizottság hamarosan bejelenti válaszintézkedéseit

Rövidesen bejelenti az Európai Bizottság a megfelelő válaszintézkedéseit az amerikai védővámokra - közölte csütörtökön a testület elnöke, miután az Egyesült Államok tudatta, nem ad további mentességet az Európai Uniónak. Jean-Claude Juncker aggodalmát fejezte ki az "indokolatlan" amerikai döntés miatt, amely szerinte ellentétes a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival.

Mint rámutatott, az Egyesült Államok nem hagyott más lehetőséget, mint hogy a WTO-hoz forduljanak és importvámokat vessenek ki bizonyos amerikai árukra.

A bizottság elnöke hangsúlyozta, az Európai Uniót is súlyosan érinti az acéliparban jelentkező túlkapacitás problémája, amelynek kezelése érdekében az EU közösen szándékozott fellépni, s az elmúlt hónapokban ezért minden lehetséges szinten folyamatosan egyeztetni próbált Washingtonnal.

"Az Egyesült Államok éppen a problémák okozóinak kedvez azzal, hogy olyanokat vesz célba, akik nem felelősek a túlkapacitásokért" - fogalmazott Juncker, majd azt is leszögezte, hogy a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal összhangban fogják megvédeni az unió érdekeit.

Közleményében Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos kiemelte: ezen felül mindent meg fognak tenni, hogy megóvják az EU piacát az amerikai lépés nyomán nagy mennyiségben átirányított acéltól és alumíniumtól.

"Szomorú nap a mai a világkereskedelem számára. Mindent megtettünk azért, hogy ezt elkerüljük. (...) Az Egyesült Államok a kereskedelmi korlátozások fenyegetésével próbálta engedményekre kényszeríteni az EU-t. Mi nem így intézzük a dolgokat, és különösen nem régi partnereinkkel, barátainkkal és szövetségeseinkkel" - írta. Malmström végezetül afelől biztosított, hogy az Európai Unió válaszintézkedései arányosak és szabályszerűek lesznek.

A német kormány elutasítja a védővámokat

A német szövetségi kormány elutasítja az amerikai védővámokat - közölte csütörtökön Steffen Seibert kormányszóvivő. A berlini vezetés szerint az egyoldalú intézkedések jogsértőek, nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozó indoklásuk pedig megalapozatlan.

Washington lépése veszélyes is, mert beindíthatja az "eszkaláció spirálját" - áll a közleményben, amely szerint a német kormány továbbra is kiáll a kereskedelem szabadsága, a piacok nyitottsága és a nemzetközi ügyek többoldalú megállapodásokon alapuló rendezése, a "multilaterális megközelítés" mellett.

Londoni elemzők: Elhanyagolható a vámok EU-gazdaságokra gyakorolt közvetlen hatása

Londoni pénzügyi elemzők szerint elhanyagolható közvetlen hatása lesz az Európai Unió gazdaságaiban az importvámoknak, de a kereskedelmi feszültség eszkalációjának lehetősége árthat a beruházásoknak.

 Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics közgazdászai a vámok életbe léptetéséről szóló csütörtöki amerikai bejelentés utáni gyorselemzésükben közölték: számítási modelljük szerint nincs olyan EU-gazdaság, amelyben az amerikai acél- és alumíniumvámok a hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékánál nagyobb kárt okoznának. A ház kalkulációja szerint a legnagyobb veszteség Luxemburg, Szlovénia, Ausztria és Svédország esetében várható, de ezekben az országokban is legfeljebb 0,02-0,05 százalék között lehet a GDP-érték arányában mért keresleti kiesés.

Az Oxford Economics grafikus kimutatása szerint Magyarország azon EU-gazdaságok közé tartozik, amelyekben százalékosan gyakorlatilag kimutathatatlan az amerikai vámintézkedésektől várható GDP-arányos exportkiesés.

Az Egyesült Államok pénteken nulla órától az EU-ból, valamit a Kanadából és Mexikóból érkező acélra 25 százalékos, az alumíniumra 10 százalékos vámot vet ki. Csütörtöki elemzésében az Oxford Economics közölte: számításai szerint az intézkedés az Európai Unió teljes kivitelének mintegy 0,1 százalékát érinti, és az amerikai acél- és alumíniumpiacnak leginkább kitett EU-gazdaságokban is a teljes exportnak legfeljebb a 0,2-0,3 százalékára lesz hatással. A ház adatai szerint az Európai Unió amerikai acél- és alumíniumexportjának értéke tavaly hozzávetőleg 7 milliárd euró volt.

 A cég elemzői szerint az érintett európai cégek rendelésállományára gyakorolt negatív hatást az a tény is enyhíti, hogy az amerikai fémipar kapacitása legalábbis rövid távon nem elégséges a teljes hazai kereslet kielégítéséhez. Ráadásul az amerikai gyártók az elmúlt időszakban jelentősen emelték áraikat, és emiatt az importvámok emelése nem jelenti az európai acél- és alumíniumexport versenyképességének teljes erózióját az amerikai piacon. A ház szerint mindezek alapján a közvetlen gazdasági hatások "könnyedén kezelhetők" lesznek.

Az Oxford Economics londoni elemzői szerint azonban az esetleges eszkaláció kilátása így is nyomást gyakorolhat az európai üzleti szektor hangulati mérőszámaira, és megakaszthatja a beruházási aktivitás élénkülési folyamatát.

A cég megítélése szerint az jelenti a valós fenyegetést, hogy az Európai Uniónak nincs stratégiai léptékű kidolgozott válasza Donald Trump amerikai elnök "America first" politikájára.

Európa még mindig olyan megoldást keres, amelyből mindenki győztesként kerülhet ki, az Egyesült Államok viszont egyre nyersebb szakpolitikai eszközökhöz folyamodik az EU-val szembeni kifogásainak kezelésére - beleértve a kétoldalú kereskedelemben meglévő jelentős európai többletet -, és ez már olyan szintű bizonytalanságot teremt, amely visszahúzó hatást gyakorolhat a beruházásokra - hangsúlyozzák csütörtöki tanulmányukban az Oxford Economics londoni elemzői.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor csütörtökön pozitívra javította az eddigi stabilról az amerikai acéliparra érvényben tartott kilátását, nem utolsósorban éppen azért, mert várakozása szerint a mostani vámintézkedések hatására csökkenni fog az import részaránya az amerikai piacon.

A Moody's előrejelzése szerint a szektor kapacitáskihasználtsága 73-77 százalék között lesz az idén. Jóllehet az ágazati pozitív kilátásokhoz szükséges alsó kihasználtsági küszöbérték a cég kritériumai alapján 80 százalék, a hitelminősítő azonban közölte, hogy az amerikai acélipar helyzetének folytatódó javulásával számol az erős piaci helyzet és az import várható visszaesése miatt.