Külföld
Öt éve történt a fukusimai katasztrófa
A földrengés és a szökőár közel húszezer áldozatára emlékeztek Japánban
Japánban pénteken a 2011 máricus 11-i pusztító erejű földrengés és az azt követő szökőár több mint 18 ezer halálos áldozatára emlékeztek. Öt évvel a történtek után még mindig több tízezren élnek ideiglenes szállókon, és az elöregedő lakossággal és elvándorlással szembesülő régióban csak lassan halad az újjáépítés. Abe Sindzó kormányfő szerint "az újjáépítés folyamatosan, lépésről lépésre halad, egyre több ház épül, és egyre több munkahely létesül".
A rengést cunami követte, 10 méteres hullámokkal. A földmozgásban, majd az azt követő szökőárban - az akkori összesítések szerint - 18 ezer ember halt meg, több mint 6 ezer megsérült és több ezren eltűntek.
Az anyagi kár is hatalmas volt, utak és vasutak, épületek mentek tönkre, több helyen tűz ütött ki, gátak szakadtak át. Észak-Japánban mintegy 4,4 millió háztartás maradt áram, 1,4 millió háztartás víz nélkül. A következő hónapban több száz erős utórengés rázta meg Japánt, ötnek az ereje meghaladta a hetest, hetvenkettőé a hatost, további négyszázhúszé az ötöst. A katasztrófa során megrongálódott a Tokiótól 240 km-re északra található fukusimai atomerőmű.
A földrengés, majd szökőár miatt megszűnt az erőmű áramellátása, s emiatt - a hűtőrendszerek leállása nyomán - katasztrofális helyzet alakult ki a létesítményben, hat reaktor közül három reaktorblokkban hidrogénrobbanás történt, három reaktorban pedig teljes zónaolvadás. Négy reaktorblokk szerkezetileg károsodott. Az erőműből nagy mennyiségben kijutott radioaktív anyagok több tíz kilométeres távolságig beszennyezték a környezetet. A baleset során 37 ember fizikai sérülést szenvedett, két embert pedig radioaktív égési sérülés gyanújával szállítottak kórházba. Az erőmű 80 kilométeres körzetéből kitelepítették a lakosságot, mintegy 170 ezer embert.
A Greenpeace szerint az atombaleset elérte a nukleáris és radiológiai eseményeket rangsoroló (INES-) skála legmagasabb, hetes fokozatát. A nukleáris baleset az egész világon átgondolásra késztette a kormányokat az atomerőművek biztonságát illetően. A földrengés óriási károkat okozott a szigetországban: a világ eddigi legköltségesebb természeti katasztrófája által okozott károk a japán hatóságok számítása szerint több mint 308 milliárd dollárra rúgtak, a helyreállítási munkálatok költségét pedig 184 milliárd dollárra becsülték. Hivatalos adatok szerint senki sem halt meg a sugárzás miatt közvetlenül a fukusimai katasztrófa után, amely az 1986-os csernobili atomerőmű-baleset óta a legsúlyosabb nukleáris szerencsétlenség volt. 2015. október 20-án a japán kormány első ízben ismerte be, hogy radioaktív sugárzás okozta a fukusimai atomerőmű egyik dolgozójának vérrákját.
