Külföld
Óriási győzelmet aratott Cameron
Többségi konzervatív kormány alakulhat Nagy-Britanniában – Ed Miliband, Nigel Farage és Nick Clegg is bejelentette lemondását

A brit közvéleménykutató-szakma egyértelmű kudarcát is jelentették a csütörtöki parlamenti választások a szigetországban. Hónapokon keresztül azt jósolták, hogy a nagyobbik kormányerő, a Konzervatív Párt ugyanúgy 270-274 mandátumot fog szerezni a 650 fős alsóházban, mint legnagyobb riválisa, az ellenzéki Munkáspárt. Ennek megfelelően a britek kétkedéssel fogadták, amikor az exit poll 304 mandátumot jósolt a toryknak.
Tegnap reggelre valószínűvé, kora délutánra pedig egyértelművé vált, hogy a konzervatívok nemcsak, hogy nyertek, hanem egyedül sikerült többséget szerezniük. A David Cameron vezette Konzervatív Párt 331 mandátumot szerzett, míg az Ed Miliband vezette Munkáspárt csak 232-t.
A voksolás másik nagy nyertese a Skót Nemzeti Párt (SNP), Nicola Sturgeon nacionalistának nevezett alakulata ugyanis az 58 skóciai körzetből 56-ban nyert (a brit választási rendszer szerint pedig a győztes mindent visz, azaz minden körzetben a nyertes szerez mandátumot, a többi jelöltre adott szavazat elvész). Cameron koalíciós partnerei, a Liberális Demokraták mindössze nyolc mandátumot szereztek, azaz 59-cel kevesebbet, mint öt éve. A kis- és a régiós (walesi, észak-ír) pártok a korábbiakhoz hasonlóan teljesítettek, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) egy képviselői helyet szerzett.

David Cameron óriási sikert aratott, hiszen a konzervatívok több mint húsz éve, 1992 óta először nyertek parlamenti választást abszolút többséggel. Tegnap elmondta, büszke arra, hogy 2010 óta ő vezethette az utóbbi hét évtized első brit koalíciós kormányát, most azonban egyedül kíván többségi konzervatív kormányt alakítani. Az újraválasztott kormányfő megígérte, hogy az új konzervatív kormány minél gyorsabban még több döntési jogkört delegál a skót, a walesi és az észak-írországi kormánynak. A Konzervatív Párt szándéka az, hogy Skócia kormánya rendelkezzék a legszélesebb körű önrendelkezési joggal az egész világon, beleértve az adópolitikai önrendelkezést is – mondta Cameron. A politikus még a választások előtt kijelentette, hogy már csak egy miniszterelnöki időszakot vállal, és ha továbbra is ő lesz Nagy-Britannia kormányfője, a következő öt évre szóló mandátumát kitölti, de utána távozik a Downing Streetről.
Cameron leszögezte: többségi egypárti kormány vezetőjeként nem lesz akadálya annak, hogy kiírja a népszavazást Nagy-Britannia EU-tagságáról. A konzervatívok választási programja rögzíti, hogy 2017 végéig népszavazást kell tartani a brit EU-tagságról, de előtte a kormány tárgyalásokat kezd Brüsszellel az EU London által igényelt reformjairól, és ennek jegyében mindenekelőtt a külföldi EU-munkavállalók jóléti juttatásainak szigorításáról. Cameron egyebek mellett azt akarja, hogy a külföldi EU-munkavállalók ne folyamodhassanak érkezésük után azonnal munkanélküli-ellátásért, és ha fél év elteltével sem sikerül munkát találniuk, haza kell térniük. Bejelentette tegnap azt is, hogy megtartja tárcáját mások mellett Theresa May belügyminiszter, George Osborne pedig a pénzügy élén marad, s egyúttal miniszterelnök-helyettes is lesz.
A modern brit politikatörténetben még egyetlen párt sem szenvedett el olyan arányú veszteséget parlamenti választáson, mint a Liberális Demokraták, akik az előző ciklushoz képest 49 mandátumot vesztettek. Nick Clegg eddigi miniszterelnök-helyettes magára vállalta a felelősséget a „katasztrofális vereségért”. Clegg szerint a liberalizmus Nagy-Britanniában és szerte Európában nem teljesít jól a félelemkeltés politikájával szemben.
„A vereség nehéz, de olyan párt vagyunk, amely sosem fogja abbahagyni a munkásokért folytatott küzdelmet. Hálás vagyok a kampányban dolgozó embereknek, illetve hálás vagyok a kampányért. Egyedül én vagyok felelős az eredményért” – mondta a munkáspárti Ed Miliband, aki nem sokkal Clegg után szintén lemondott a párt vezetéséről. „Ez a párt már sokszor visszatért, és most is vissza fog” – mondta a politikus, aki utódjának a párt ügyvezetőjét, Harriet Harmant javasolta, aki a Munkáspárt első női vezetője lenne.
Nigel Farage, az euroszkeptikus UKIP elnöke már korábban kijelentette, hogy amennyiben nem nyer South Thanet körzetben, azonnal lemond a párt vezetéséről. Második lett a választókerületében a konzervatív jelölt mögött, és betartotta ígéretét. Farage jelezte ugyanakkor, hogy szeptemberben azonban nem kizárt, hogy ismét harcba száll az elnökségért.
A csütörtöki eredmény miatt elemzők, újságírók és az internet közvéleménye is újra felvetette a választási rendszer megreformálásának szükségességét. Amiatt ugyanis, hogy minden választókerületből a nyertes kerül be a parlamentbe, az összes többi szavazat elvész. Összehasonlításképpen, az SNP 4,7 százalékkal 56, a UKIP 12 százalékkal pedig egy mandátumot szerzett.
Röviden. Az unióban tartanák londont az európai vezetők
• Francois Hollande francia elnök: Elkötelezett vagyok amellett, hogy hazám és Nagy-Britannia minden területen, különösen az Európai Unió keretein belül megerősítse a közöttük fennálló partneri viszonyt.
• Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke: Cameron nem nyerhette volna meg a választásokat, ha nem ígért volna választóinak népszavazást az EU-ból való kilépésről.
• Barack Obama amerikai elnök: Gratulálok David Cameron brit kormányfő „lenyűgöző” választási győzelméhez. Várom, hogy folytassuk az országaink közötti kötelékek erősítését, miközben együtt dolgozunk a globális béke, biztonság és virágzás érdekében. Üdvözlöm a Washington és London közötti különleges és elsőrendű fontosságú kapcsolatot.
• Vicky Redwood, a londoni Capital Economics főközgazdásza: A brit gazdaságban ismét meglehetősen agresszív költségvetési konszolidációs nyomás érvényesül a következő években. A Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) rendkívüli mértékű előretörése felveti annak lehetőségét, hogy ismét napirendre kerülhet a népszavazás a skót elszakadásról.
• Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője: Tisztességes megállapodásra törekszünk Nagy-Britanniával, ahol az EU-alapszerződés módosításának igényét korábban megfogalmazó David Cameron konzervatív miniszterelnök megnyerte az előző napi választásokat.
• Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke: Készen állok a közös munkára, hogy az Egyesült Királyság számára méltányos alku szülessen az Európai Unióban, s várom David Cameron javaslatait.
• Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke: Számítok arra, hogy a brit kormány az uniós tagság mellett áll majd ki. Ebben készen állok segíteni. Mély meggyőződésem, hogy egyetlen ország számára sem lehet jobb az élet az unión kívül.
• Fabian Zuleeg, a European Policy Centre elemzője: A népszavazást meg fogják tartani, az unióból való brit kilépés - az úgynevezett „Brexit” – reális eshetőség. A referendum nem szükségszerűen jár majd ezzel a következménnyel, hiszen a negatív hatásoktól való félelem az unión belül tarthatja a briteket. Elkerülhetetlen lesz, hogy valódi vitát folytassanak le az EU jövőjéről, nem csupán Nagy-Britanniában, hanem az egész unióban.