Külföld

Obama: Minden területen vezetünk

Az amerikai elnök hisz benne, hogy meg kellett változtatni a kapcsolatot Kubával

Az Egyesült Államok eredményeit méltatta pénteki évértékelőjében Barack Obama, aki védelmébe vette a kubai embargó feloldásának tervét. Az amerikai elnök optimizmusának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy hogyan sikerül majd együttműködnie a republikánus többségű törvényhozással.

obamaBüszkén mesélt az amerikai eredményekről Obama elnök (Fotó: Reuters/Larry Downing)
Barack Obama amerikai elnök hagyományos évértékelő sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy felidézte: tavaly ilyenkor azt ígérte, 2014 a tettek éve lesz, amely áttörést jelent az Egyesült Államoknak, és ez így is lett. Mint mondta, több krízissel is szembe kellett nézniük, köztük olyanokkal, amelyekre nem számítottak. Hangsúlyozta, mindent megtettek azért, hogy az igazságügy, az egészségügy és a gazdaság ne csak kevesek, hanem az egész társadalom érdekeit szolgálja. Kiemelte, hogy a munkahelyteremtés szempontjából a kilencvenes évek óta nem volt olyan hatékony év, mint az idei: újra nőnek a bérek, és megmentik az amerikai autóipart. Az egészségüggyel kapcsolatban közölte, rekordalacsony a biztosítás nélküliek száma.

Az Egyesült Államok a világban minden téren, az Iszlám Állam elleni koalícióban, az ukrán helyzet rendezésében, az ebola és a klímaváltozás elleni harcban is vezet – hangsúlyozta az elnök. Kiemelte a Kubával való kapcsolatok múlt héten bejelentett normalizálására való törekvést és azt is, hogy az idén véget ér az afganisztáni misszió. A hat évvel ezelőtt kitört válság kezelésével kapcsolatban Obama szerint az Egyesült Államoknak minden oka megvan a büszkeségre, hiszen minden tekintetben jobban állnak. Mint mondta, a megfelelő területekbe kell befektetni. Hangsúlyozta, hogy Amerika fejlődésének motorja a középosztály.

Utalva arra, hogy mostanra a kongresszusban és a szenátusban is többségbe kerültek a republikánusok, hangsúlyozta, hogy szeretne jól együtt dolgozni a képviselőházzal. Mint mondta, lesznek olyan területek, ahol egyetértenek, és olyanok is, ahol nem, ezért mindenképpen kompromisszumokra kell törekedni. Obama beszédét a jókívánságokon kívül azzal zárta, hogy egy percre sem fog megállni az amerikaiak életének jobbá tételére irányuló erőfeszítéseiben, és izgatottan várja második elnöki ciklusának következő két évét.

A rövid beszéd után a fehér házi tudósítók kérdezhettek, s a hangulat oldottságát jelzi, hogy Obama azzal tréfálkozott: a Mikuláshoz hasonlóan ő is kapott egy listát arról, melyik újságíró volt jó, és melyik volt rossz az idén. Az elnöknek felvetették azokat a kritikákat, miszerint a Kubához való közeledése „gazdasági előnyöket nyújt a Castro-rezsimnek, anélkül, hogy emberi jogi lépéseket követelne meg”. Obama hangsúlyozta, hogy osztja a kubai emigránsok és emberjogi aktivisták aggodalmait, hiszen a havannai vezetés továbbra is elnyomja polgárait, s ő nem is számít arra, hogy ez egyik napról a másikra megváltozik. Hozzátette: ennek ellenére minden porcikájával hisz abban, hogyha ötven éven át ugyanúgy csináltak valamit, és nem vezetett eredményre, akkor biztosan változtatni kell. A republikánusokkal kapcsolatban hangsúlyozta: nekik is kompromisszumokat kell tenniük, hogy törvény legyen egy javaslatukból, hiszen szükségük lesz az ő aláírására.

Izraeli párhuzamot emleget a Háárec
Ha az elutasítások utáni visszahőkölés helyett a Kubával megtett bátor lépéshez hasonlóan viselkedett volna az amerikai elnök Izraellel kapcsolatban is, akkor teljesen más lenne a helyzetünk – vélekedett a Háárec című izraeli lap pénteki számában. A szerző szerint az izraeli-palesztin viszály örök körforgás szerint alakul. Jeruzsálem helyzete eltér Havannáétól: eddig ahányszor Obama konfliktusba került Izraellel, mindig nehéztüzérségi tüzet irányítottak rá az Izrael-párti amerikai lobbiból. A Kubával való kibékülést ellenző lobbi sokkal kisebb, és főként a floridai republikánusokra korlátozódik, míg Jeruzsálem támogatói mindkét pártban megtalálhatók.