Külföld

Nyomásgyakorlás a klímaügyben

Az amerikaiak nem mondhatják fel csak úgy a párizsi megállapodást – figyelmeztette Donald Trump elnököt Jean-Claude Juncker

Tegnap estére halasztotta rég várt döntését a párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök. Németország és Kína elkötelezett a szerződés betartásában, akármit dönt Trump – mondták még az elnök döntése előtt.

Donald Trump amerikai elnök lapzártánk után jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép-e vagy sem a párizsi klímaegyezményből. Többen próbáltak hatni az amerikai elnökre a döntéshozás folyamatában: Rex Tillerson külügyminiszter a források szerint támogatta az egyezmény amerikai tagságának fenntartását, míg Scott Pruitt, a környezetvédelmi hatóság elnöke kezdettől a felmondást szorgalmazta. Az ENSZ hivatalos Twitter-oldalán próbált hatni az elnökre, és hangsúlyozta, hogy „a klímaváltozás tagadhatatlan”. Az elnökre a G7-országok vezetői is próbáltak hatni szicíliai találkozójuk alkalmával, ami részben sikerült is, mert az elnök azt írta, elgondolkodik a döntésen, szemben a korábbi egyértelmű kilépési ígérettel. Trump európai tárgyalásai idején 22 republikánus szenátor – köztük a szenátus többségi frakciójának vezetője, Mitch McConnell – nyílt levélben sürgette Trumpot, hogy tartsa be választási ígéretét, és léptesse ki az országot a klímavédelmi egyezményből.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: „Az amerikaiak nem mondhatják fel csak úgy a klímavédelmi megállapodást. Trump úr azért hiszi ezt, mert nem ismeri a részleteket”. Angela Merkel német kancellár „nagyon örvendetesnek” nevezte csütörtökön, Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott berlini megbeszélése után Kína ígéretét, hogy a jövőben is tartja magát a párizsi klímamegállapodáshoz. A közös sajtótájékoztatón Li Ko-csiang megerősítette kormánya eltökéltségét, és hozzátette: a nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeik mellett nemzeti szintű célkitűzések megvalósítására is törekszenek.

A párizsi egyezmény sorsa fontos témája a brüsszeli Európai Unió–Kína-csúcstalálkozónak is, amelyen Li Ko-csiang a berlini látogatását követően vett részt. Uniós források korábban azt mondták: a felek azon az értekezleten is feltételek nélküli támogatásukról fogják biztosítani a klímaegyezményt, függetlenül az Amerikai Egyesült Államok döntésétől.


Röviden
Hillary Clinton másokat okol a vereségéért

- Munkalátogatásra fogadja hivatalában Románia államfőjét, Klaus Iohannist Donald Trump június 9-én – adta hírül a Fehér Ház sajtótitkára, Sean Spicer.

- Az amerikai külügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy a világ valamennyi országára érvényes új vízumkérő lapokat vezetnek be. Az új űrlapokon a vízumot kérőknek 15 évre visszamenőlegesen kell életrajzi adatokat közölniük, és öt évre visszamenőleg számot kell adniuk internetes aktivitásukról.

- James Comey, az FBI elbocsátott igazgatója június 8-án a szenátusban nyilvános meghallgatáson számol be vitáiról Trump elnökkel az esetleges orosz beavatkozást vizsgáló törvényhozók előtt. A képviselőház hírszerzési bizottsága bírság terhe melletti idézést kézbesített Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadónak és Trump magánügyvédjének.

- A The Guardian brit lap névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Nigel Farage brit politikus is a vizsgálandó személyek listáján szerepel az FBI orosz beavatkozást vizsgáló nyomozásában. Farage a BBC-nek úgy reagált: „erősen kétségesnek” tartja a hírt, és szerinte a Guardian „hisztérikusan” próbálja őt Vlagyimir Putyinhoz kapcsolni.

- A Demokrata Pártot, a sajtót, az FBI-t, az oroszokat és a velük összejátszó amerikaiakat okolta választási vereségéért Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje szerdán egy kaliforniai konferencián. „Vállalom a felelősséget minden döntésemért, de nem ezért vesztettem” – mondta Clinton.