Külföld

Nyilvánosságra hozták a kitiltási ügy előzményeit

Egyetlen név van a dokumentumban

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős külügyi államtitkár csütörtökön az Országház előtt mutatta be újságíróknak azt a kétoldalas dokumentumot, amelyben az amerikai nagykövetség összefoglalta, milyen okok vezethettek a kitiltási botrányhoz.

A kérdéses dokumentumot – amelyet Magyar szerint a külképviselet egyik diplomatája adott át a tárcának – később a kormány honlapján is közzétették.

Az összefoglaló szerint az amerikai nagykövetség 2012 óta jelezte többször is a magyar kormánynak a korrup­ciós ügyekkel kapcsolatos aggodalmait, kérték a megfelelő lépések megtételét, de ezeknek nem volt eredményük. A jelentés összesen hat találkozóról számol be a nagykövetség és a kormány között 2013 utolsó negyedévétől. Az első, 2013. októberi találkozón a NAV Bűnügyi Igazgatóságával egyeztettek, az amerikaiak aggodalmukat fejezték ki a dohánypiac államosítása, vagyis a trafikbotrány és állítólagos mezőgazdasági áfacsalások miatt. Két hónappal később is ezekről az ügyekről beszéltek, kiegészítve Horváth András állításaival. Mint írták, ezúttal is megígérték nekik, hogy kivizsgálják az áfacsalások ügyét, de ez nem történt meg.

Idén januárban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal egyeztetett az amerikai nagykövetség képviselője, és a mezőgazdasági áfacsalások, az intézményesített korrupciós miatt fejezte ki aggodalmát. A tárca a NAV vámügyi szervezetéhez és a Belügyminisztérium irányította át a követséget ezekben az ügyekben. Egy hónappal később ismét a NAV-val találkoztak, az adóhatóság azt mondta, hogy nem tud azokról a mezőgazdasági áfacsalásokkal kapcsolatos problémákról, amelyek amerikai cégeket is érintenek. Júniusban a külügyi tárcának jelezték, hogy tenni kellene az áfacsalások ellen, októberben pedig André Goodfriend ideiglenes ügyvivő már arról tájékoztatta a tárcát, hogy bizonyos magyar személyek beutazását korrupciós ügyekben való érintettségük miatt megtiltották.

Az amerikai követség eközben reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter minapi interjújára, tegnapi állásfoglalásukban hangsúlyozták, hogy továbbra is konstruktív párbeszédet szeretnének folytatni a külügyi tárcával.