Külföld

Nő a nyomás Ukrajnán

Szijjártó üdvözölte, hogy Brüsszel is egyetért a magyar elvárásokkal

Az Európai Unió mellett a Velencei Bizottság is osztja az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos aggodalmakat. A kijevi külügy sajátosan értelmezi az állásfoglalást.

Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat – hangsúlyozta szombati sajtótájékoztatóján Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini állásfoglalása, valamint a Velencei Bizottság előzetes jelentése is bizonyítja, nem csak magyar, hanem európai ügyről van szó. Felidézte, a magyar álláspont három legfontosabb pontjáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbb pénteken, Brüsszelben tájékoztatta az Európai Unió és Ukrajna társulási tanácsát: szerzett kisebbségi jogokat nem lehet elvenni, emellett Ukrajnának érdemi tárgyalásokat kellene kezdeni a magyar kisebbséggel, továbbá maradéktalanul végre kell hajtania a Velencei Bizottság ajánlásait, állásfoglalását. Szijjártó erről a tanácskozásról vasárnap a Kossuth Rádiónak nyilatkozott, s „nagyon fontos győzelemnek” nevezte, hogy az EU „magáévá tette a magyar elvárásokat”.

Menczer szombaton beszélt arról is, hogy a Velencei Bizottság megerősítette, jogosak az Ukrajnával szemben megfogalmazott kritikák, továbbá kimondta, hogy Ukrajna saját alkotmányával és nemzetközi kötelezettségvállalásaival is szembe megy. Sőt, a bizottság azt is kimondta, hogy a nyelvtörvény kifogásolt részét, a hetedik cikkelyt módosítani kell. Ez a cikkely kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, az ötödik osztálytól felfelé a tantárgyak többségét ukránul oktatnák majd.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter ugyanakkor az MTI-nek nyilatkozva hazája számára kedvezőnek nevezte a Velencei Bizottság állásfoglalását, mert az elismerte annak jogosságát, hogy az ukránoknak identitásuk erősítése érdekében fontos az államnyelv védelme és az, hogy az ország állampolgárai jól beszéljenek ukránul.