Külföld

Nő a menekülthullám a spanyol partokon

Matteo Salvini két, további migránsokat mentő segélyszervezet hajóit is kitiltotta az olasz kikötőkből, mondván, Róma nem akar bűnrészes lenni az illegális bevándorlásban

Több mint kilencszáz migránst és menekültet mentett meg két nap alatt a spanyol parti őrség, emellett tegnap az Aquarius által a Földközi-tengerről kimentett emberek is megérkeztek Valenciába. A Bild pedig úgy tudja, a német kancellár migrációs minicsúcsot tervez, többek között Olaszország részvételével.

aquarius
 Több mint egy hét után tegnap partot ért az Aquarius migránsmentő hajó (Fotó: Reuters/Heino Kalis)

Megérkezett vasárnap délelőtt a spanyolországi Valenciába az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetek által fenntartott Aquarius mentőhajó, néhány órával az azt segítő egyik olasz hajó után. Az olasz parti őrség Dattilo nevű hajója 274 emberrel, az Aquarius pedig 106 fővel a fedélzetén érkezett meg a kikötővárosba. Később megérkezett az Orione olasz hajó is, amelyen 250 migráns tartózkodott.

Az Aquarius eredetileg 629 embert vett fel a fedélzetére több mint egy héttel ezelőtt Líbia partjai közelében, ezt követően sem Máltán, sem Olaszországban nem köthetett ki, végül Spanyolország fogadta be a hajót. A Valenciáig tartó mintegy 1500 kilométeres út megtételében segítettek az olasz hajók is. A spanyol kikötővárosban a hatóságok sátrakat állítottak föl, és mentőautókat küldtek a kikötőhöz a migránsok fogadására. Miután a francia kormány vállalta, hogy a 630 ember egy részét átveszi, Spanyolország szombaton közölte, hogy megvizsgálásuk után egy részüket átszállítják Franciaországba.

A spanyol parti őrség egyébként pénteken és szombaton 933 menekültet és migránst mentett meg a Földközi-tengeren. A hatóságok közlése szerint 507 embert mentettek meg 59 gumicsónakról a Gibraltári-szorosban, ahol négy holttestet is találtak. A többi embert a Spanyolország és Marokkó közötti Alborán-tengeren mentették meg. Spanyolországba január 1. és június 10. között 9315 ember érkezett, 2017 hasonló időszakában ez a szám 4161 fő volt.

Még szombaton Matteo Salvini olasz belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy két további, migránsokat mentő segélyszervezet hajóit is kitiltja az olasz kikötőkből. A Liga olasz kormánypárt politikusa a Sea-Eye és a Mission Lifeline nevű német nem kormányzati szervezeteket tette tilalmi listára. „Jobb, ha tudják ezek az emberek, hogy Olaszország nem akar többet bűnrészességet vállalni az illegális bevándorlási bizniszben, úgyhogy más kikötőket kell találniuk” – írta közösségi oldalán Salvini.

A Bild című német lap pedig tegnap arról cikkezett, hogy Angela Merkel német kancellár a migrációs válság által érintett uniós országok mini-csúcstalálkozóját tervezi még a soron következő, két hét múlva esedékes uniós csúcstalálkozó előtt. A lap szerint Görögország, Olaszország és Ausztria vesz majd részt a megbeszélésen. Azt nem tudni, hogy Spanyolország vagy a balkáni országok valamelyike ott lesz-e
a tanácskozáson.


Brüsszel ösztönözné a migrációt

Az Európai Bizottság egy migrációt támogató uniós költségvetési javaslatot tett le az asztalra, amely a jelenlegi (2014–2020) 13 milliárd euró helyett immár 35 milliárd eurót biztosítana a következő hétéves ciklusban (2021–2027) a migráció kezelésére és az úgynevezett „határvédelemre” – számolt be szombaton forrásaira hivatkozva az Origo. A portál szerint a megnövelt források nem a migránsok beáramlásának a megszüntetését céloznák meg, hanem a migrá­ciót ösztönöznék. A pluszforrásokból a migránsok befogadását és a kötelező betelepítési kvótát finanszíroznák. „Bár a testület majdnem megnyolcszorozná, 2,7 milliárd euróról 21,3 milliárd euróra emelné az uniós határvédelmi forrásokat, a mostani javaslat alapján mégsem a tagállamokat támogatná határvédelmi kötelezettségeik ellátásában”, hanem a Frontexet erősítené meg.
(ŐM)


Röviden

A beskatulyázás az Európai Unió vesztét okozhatja Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint. A politikus a Der Standard osztrák lap szombati számában azt mondta, hiba azt gondolni, hogy a magyar kormányfő vagy az euroszkeptikus olasz belügyminiszter kompromisszumkész lesz attól, hogy más tagállami vezetők „lenézik” őket. „Ha a kelet-európaiaknak az a benyomásuk, hogy másodrendű uniós tagok, az minden, csak nem pozitív” – jegyezte meg. Kurz megerősítette, ő az uniós szubszidiaritás híve: Brüsszelnek kevesebb dologba kellene beavatkoznia, és inkább a fontos dolgokra kell össz–pontosítania. A júliusban kezdődő osztrák soros elnökség számára ilyen fontos dolgok a külső határok védelme, a biztonság, a versenyképesség, a digitális átállás és a Nyugat-Balkán európai integrációja.

A bécsi kormány csökkenteni akarja a szociális alapjuttatásokat azon migránsok számára, akik nem akarnak dolgozni, vagy nem tudnak elég jól németül, azaz nem hajlandók integrálódni – értesült az osztrák sajtó. Az osztrák kancellár a napokban azt mondta: igazságtalan, hogy egy újonnan érkezett migránscsalád, amely sosem fizetett az osztrák államkasszába, kétszer annyi pénzt kaphat, mint egy egész életében dolgozó osztrák nyugdíjas.

Három rendőr megsérült múlt szerdán egy németországi menekülttáborban, amikor botokkal és csövekkel támadtak rájuk migránsok – közölte a Die Welt című német lap. Az alsó-szászországi Göttingen migránstárborából egy 20 éves libériai illegális bevándorlót akartak áthelyezni egy másik befogadóközpontba, ám a fiatal férfi ellenállt, ekkor támadt körülbelül húsz migráns a rendőrökre.