Külföld

Népirtásért körözik, mégis részt vesz a csúcstalálkozón

A szudáni elnököt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnökkel vádolja

Elutazik az Arab Liga e heti jordániai csúcstalálkozójára a népirtás miatt nemzetközi körözés alatt álló Omar el-Besir szudáni elnök.

A szudáni külügyminiszter vasárnap a Suna állami hírügynökségnek elmondta: II. Abdalláh jordániai király ragaszkodott ahhoz, hogy Besir részt vegyen a szerdán Ammánban kezdődő nemzetközi értekezleten.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő csoport korábban felszólította Jordániát, hogy tagadja meg a szudáni államfőtől a beutazást, vagy hajtsa végre a politikus ellen 2009 óta érvényben lévő elfogatóparancsot.

Az 1989 óta hatalmon lévő Besirt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban elkövetett háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények, valamint népirtás miatt akarja felelősségre vonni. A szudáni államfő korábban politikailag elfogultnak minősítette a testületet.

A szudáni hadsereg és a vele szövetséges milíciák, valamint a lázadócsoportok közötti dárfúri konfliktusban az ENSZ adatai szerint 2003 óta már több mint 300 ezren haltak meg, további 2 és fél millióan pedig otthonuk elhagyására kényszerültek.

A nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása óta a szudáni elnök általában csak olyan országokba utazik, amelyek nem tagjai az ICC-nek. Jordánia részes állama a hágai testületnek, csakúgy, mint a Dél-afrikai Köztársaság, amelynek vezetése a szudáni elnök mentelmi jogára hivatkozva nem hajtotta végre az elfogatóparancsot, amikor Omar el-Besir 2015-ben az országba érkezett az Afrikai Unió (AU) csúcstalálkozójára. A dél-afrikai lépés ügyében az ICC április 7-én meghallgatást kezd, mivel a bíróság alapszabálya értelmében a testület joghatóságát elismerő államok kötelesek együttműködni a törvényszékkel.