Külföld

Németország nem bír a migránsok hadával

Schäuble: Magyarországot nem szabad sarokba állítani a döntéshozatalkor

A nemzeti szuverenitás részleges feladását szorgalmazta a menekültügy rendezése érdekében a német pénzügyminiszter, aki szerint nem lehet hazánkat a sarokba állítani. A berlini belügyi tárca vezetője a migránsok megváltozásáról szóló, hetekkel ezelőtti magyar figyelmeztetéseket visszhangozta.

bevándorlók 20151003
Bevándorlók a macedón-görög határon, Gyevgyelijánál (Fotó: Csudai Sándor)

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a Die Welt című lapnak adott interjúban fejtette ki egy új menekültügyi rendszerről szóló elképzeléseit. A politikus szerint olyan „rendet” kell kialakítani, amelyben az államok a „nemzeti felelősség” bizonyos részeit feladják Európa javára. Erre azért van szükség, mert „nemzetállami szinten csaknem tehetetlenül állunk a globalizációval szemben”. Schäuble szerint a menekültválság „gyorsabban indít majd minket közös cselekvésre Európában”. Az új, közös uniós politikának választ kell adnia arra a kérdésre, hogy miként lehet a külső határokon is szabályozni a belépést az EU-ba úgy, hogy „továbbra is nagylelkűen befogadunk menekülteket”, de „nem sodorjuk magunkat olyan helyzetbe, amelyben Európa tönkreteszi saját magát” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy „ellenőrizni kell a belépést Európába”. „Az európai külső határokon dől el az a kérdés, hogy sikerrel kezeljük-e a menekültek és gazdasági bevándorlók beáramlását” – mondta Schäuble. Gyors és hatékony megoldásokra van szükség – fűzte hozzá.

Schäuble szerint az alaptörvény iránti tiszteletből ki kellett mondania, hogy a menedékjog nem ismeri a felső határ fogalmát, ugyanakkor a német jog is ismeri a római jog alapvetését, amely szerint senki nem köteles a képességein, lehetőségein felül teljesíteni (ultra posse nemo obligatur). A tárcavezető úgy látja, hogy az integráció tekintetében különböző a tagálla­mok hajlandósága, ezért ismét elő kell venni a kétsebességes Európa gondolatát. Az új menekültügyi rendszerhez csatlakozni fog szerinte Németország mellett Franciaország, Olaszország és „remélhetőleg” Görögország is. „Természetesen a kelet-európaiakkal is beszélni kell, és nem szabad Magyarországot mindig a sarokba állítani” – mondta a pénzügyminiszter. Hozzátette, „a magyaroknak kell viselniük a Schengen-rendszer külső határára nehezedő nyomást”. Európának kifelé világossá kell tennie, hogy ellenőrzi bejáratait, de „a kerítések Európája elképzelhetetlen” – jegyezte meg.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter a ZDF műsorában nagy problémának nevezte, hogy még mindig nagyon sok migránst nem regisztráltak, óriási lemaradásban vannak a hatóságok. „A nyáron még hálásak voltak, hogy itt lehetnek, azt kérdezgették, hol van a rendőrség, hol van a minisztérium, merre osztjuk el őket” – idézte fel a tárcavezető, aki szerint egyre többen vannak azok a migránsok, akik azt hiszik, szabadon eldönthetik, hova mennek az országban. „Elhagyják a táborokat, taxit hívnak, és láthatóan pénzük is van arra, hogy több száz kilométert utazzanak Németországon át. Sztrájkolnak, amiért nem tetszik nekik a szállás, dühöngenek, mert nem ízlik az étel, tömegverekedéseket rendeznek” – mondta Maiziere. Hozzátette ugyanakkor, hogy akik így viselkednek, azért még mindig kisebbségben vannak, de már most le kell szögezni, hogy akit Németország beenged, annak el kell fogadnia a szabályokat.

Az ARD által csütörtökön későn este ismertetett felmérés szerint a németek ötvenegy százaléka aggódik a menekülthullám miatt, negyvenhét százalék pedig nem. Ez fordulatot jelent, egy hónapja ugyanis ötvenkilenc százalék nem aggódott.


Röviden
Csehországtól kap segítséget hazánk a határvédelemben

- Csehország több mint száz katonát és rendőrt küldhet Magyarországra a schengeni határ védelmére – közölte tegnap Milan Chovanec cseh belügyminiszter Prágában. Szerinte a cseh katonák és a rendőrök akár néhány hónapot is eltölthetnek Magyarországon. Hozzátette, hogy további néhány száz embert Szlovákia és Lengyelország is küldhet közösen a magyar határra, amely az Európai Unió külső határa is. A V4-ek tervezett közös akciójáról Chovanec nyilatkozata előtt Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök is tájékoztatott a Twitter közösségi oldalon megjelent rövid bejegyzésében. „Magyar partnereinktől kaptuk a felkérést rendőreink, technikánk, katonáink bevetésére a schengeni határok védelmére” – mondta Milan Chovanec.

- Szerbia több kisebb befogadóközpontot épít országszerte a migránsok számára, mert a kétszáz-háromszáz fő befogadására alkalmas központok emberségesebb körülményeket tudnak biztosítani, mint a nagy, kilenc-tízezres kapacitású létesítmények - jelentette ki Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter.

- A menekültek emberi jogi helyzetével kapcsolatban írtak alá közös nyilatkozatot a V4-es országok ombudsmanjai pénteken Visegrádon, az éves találkozójukon. Ebben hitet tesznek amellett, hogy a menekültek iránti felelősségvállalás az európai államok erkölcsi és jogi kötelezettsége. Úgy vélték: az üldöztetés vagy a háború elől menekülő idegenek befogadása olyan, humanitárius megfontolásokon alapuló gyakorlat, amelyet a civilizált társadalmak kezdettől fogva alkalmaznak.

- Horvátországba eddig 97 367 migráns érkezett, számuk a hét végére elérheti a százezret – közölte Ranko Ostojic horvát belügyminiszter. Felhívta a figyelmet, hogy a szerb–magyar határon, Horgosnál mindössze kétszáz migráns lépi át a határt naponta, ami szerinte továbbra is azt bizonyítja, hogy „oda cseppekben, míg ide hullámokban” érkeznek az illegális bevándorlók.