Külföld
Negyvenötezren követelték a szocialista spanyol vezetés leváltását
Jobboldali összefogás
A megmozdulást az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, a konzervatív Néppárt (PP), a jobboldali VOX, valamint több kisebb jobboldali erő szervezte, de megjelent Manuel Valls volt francia baloldali kormányfő is, aki Barcelona polgármesterének jelölteti magát, valamint a Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa is. A nemzeti egységért folytatott tüntetés előzménye, hogy Pedro Sánchez szocialista kormánya múlt héten bejelentette, kerekasztal-megbeszélést javasol a katalán autonóm kormánnyal a konszenzus érdekében. A jobboldali ellenzék és saját pártjának egy része árulással vádolja Sánchezt, amiért enged a szeparatisták zsarolásának. A katalán függetlenségi kormány eredetileg nemzetközi közvetítőt kért, nem pártszintű egyeztetéseket, valamint az állam által elismert katalán önrendelkezési referendumot.