Külföld
Migráns késelt Ausztriában
Menekültszálláson szúrta agyon pakisztáni társát egy iraki férfi
Rajta kívül egy másik pakisztáni menedékkérő is megsérült. A gyanúsítottat a helyszínen őrizetbe vették, a sebesültet kórházba szállították.
Németországban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) szintén pénteken közölt statisztikája szerint csökkent a menedékkérők és menekültek szállásai elleni bűncselekmények száma, de továbbra is mindennaposak az incidensek.A Frankfurter Rundschau című lap által nyilvánosságra hozott kimutatás alapján december közepéig országszerte 264 bűncselekményt követtek el menedékkérőket és menekülteket befogadó otthonok ellen. Ez nagymértékű csökkenés a tavaly egész évben regisztrált 995-höz és a 2015-ös 1031-hez képest, de meghaladja a nemzetközi migrációs válság elmélyülése előtti utolsó évben, 2014-ben feljegyzett 199-et.
A BKA szerint az idei bűncselekmények túlnyomó többsége, 251 eset, szélsőjobboldali indíttatású. A legnagyobb csoportot 84 esettel az úgynevezett propaganda bűncselekmények teszik ki. Ebbe a kategóriába tartozik például az alkotmányellenesnek minősített szervezetek jelképeinek felfestése szállások falára. Regisztráltak 65 rongálást és 39 erőszakos bűncselekményt is.