Külföld
Merkel megerősítené az együttműködést a tartományok között
Még nincs gyanúsítottja a dortmundi merényletnek
Merkel felhívta az egyes tartományok figyelmét, hogy még mindig nem rendelkeznek a szükséges terrorellenes törvényekkel. Egyben bírálta Észak-Rajna–Vesztfália tartományt, ahol szerinte hiányosak a biztonsági ellenőrzések és a gyanús emberek megfigyeléséről alkotott törvények.
A kancellár azt is elismerte, hogy az elmúlt két évben Németországba érkező több százezer bevándorló közül néhányan biztonsági aggályokat vetettek fel. Arra a kérdésre, megbánta-e, hogy a nyitott ajtók politikája miatt szélsőségesek érkeztek, azt reagálta, hogy Németország „már a menekültek érkezése előtt is az iszlám terrorizmus célpontja volt”.
Közben csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség közölte, hogy nem találtak kapcsolatot a Borussia Dortmund csapatbusza ellen elkövetett robbantásos merénylettel összefüggésben Németországban őrizetbe vett huszonhat éves iraki férfi és a támadás között. Ennek ellenére csütörtökön elrendelték előzetes letartóztatását, mivel korábban az Iszlám Állam oldalán harcolt Irakban, majd onnan 2016 elején Németországba utazott, ahol tovább tartotta a kapcsolatot a dzsihadista szervezettel. Az ügyészség egy szóvivője elmondta, hogy a másik, Fröndenbergben élő férfival kapcsolatban sem találták jelét annak, hogy köze lehet a pokolgépes merénylethez, így ellene megszüntették az eljárást. A BVB elleni merényletet terrortámadásként tartják számon, de az indíték egyelőre ismeretlen.
A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble pedig szerdán kijelentette, az Európába bevándorló muszlimoknak meg kell érteniük, hogy vannak jobb helyek is, ahol az iszlám törvények szerint élhetnek, amennyiben nem akarják elfogadni az európai életmódot.
Röviden
Egyre több muszlim él Ausztriában
- Megerősítette pénteken az üzbég külügyminiszter, hogy kapcsolatban állt az Iszlám Állammal a stockholmi gázolásos merénylet üzbég állampolgárságú főgyanúsítottja. Abdulaziz Kamilov hozzátette, az üzbég hatóságok még a támadás előtt közvetve figyelmeztették a svéd hatóságokat a férfi tervezett bűncselekményéről.
- Az útlevél-ellenőrzés visszaállítását követelte a svéd–dán határon a jobboldali, bevándorlásellenes Dán Néppárt külügyi szóvivője csütörtökön a múlt heti stockholmi merényletre hivatkozva. Martin Henriksen a Ritzau dán hírügynökségnek elmondta, pártja szerint minden beutazót át kellene vizsgálni a határon.
- Az osztrák belügyminisztérium adatai szerint jelentős mértékben nő az Ausztriá-ban élő muszlimok száma, amely már a 700 ezret is eléri, ezzel párhuzamosan a migránsok és a bevándorlók száma is növekszik – írta az Österreich című lap online kiadása szerdán. Utoljára 2001-ben volt vallásra is kitérő népszavazás Ausztriában, akkor 346 ezer muszlim élt az országban. Heinz-Christian Strache, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a Facebookon úgy reagált: ha hamarosan nem váltják le a néppárti-szociáldemokrata nagykoalíciót, az osztrákok belátható időn belül kisebbséggé válnak saját hazájukban.
- Lengyelország a magyarhoz hasonló szabályok kimunkálásán dolgozik, amelyek megengednék számára, hogy őrizetben tartsa a menedékkérőket ügyük elbírálásáig határ menti táborokban – mondta csütörtökön a lengyel belügyminiszter, Mariusz Blaszczak a lengyel köztévének.