Külföld
Merénylettel vádolják Moszkvát
Szergej Lavrov elutasítja és a brit sajtó képzelgésének nevezi a vádakat
A The Telegraph brit hírportál vasárnap hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint Milo Djukanovicot, Montenegró miniszterelnökét Oroszország támogatásával próbálták megölni szerb nacionalisták tavaly októberben. A cikk brit kormányzati forrásokra hivatkozva állítja, hogy a nyugatpárti miniszterelnök meggyilkolását az ország NATO-ba való belépését megakadályozandó tervelték ki orosz titkosszolgálati ügynökök, akik Moszkva támogatását is élvezték.
A merényletkísérletet több figyelmeztetés előzte meg: Oroszország nem szerette volna, ha Montenegró belépve a NATO-ba, kikerülne befolyási övezetéből, és Moszkva elveszítené szinte az utolsó, nem NATO-országok által ellenőrzött kikötőket az Adriai-tengeren – írta a Telegraph. Már a tavaly őszi választások esetében felmerült a gyanú, hogy az oroszpárti ellenzéki párt, a Demokratikus Front választási kampányát jelentős összeggel támogatták Moszkvából. Predrag Boskovic montenegrói védelmi miniszter a Telegraphnak azt mondta: „Semmi kétség”, a tervet orosz titkosszolgálati ügynökök szervezték meg és finanszírozták, és helyi radikálisok segítették volna a végrehajtást.
A brit portál közölte a merényletkísérlet szervezésének valószínűsíthető tervét is: Eduard Sikorov és Vladimir Popov orosz ügynökök Szerbiába érkezve a szerb nacionalisták körében kezdtek toborozni és fegyvereket vásárolni. Terveik szerint a montenegrói választások napján, helyi rendőröknek öltözve támadtak volna a tömegből Djukanovicra. Végül az összeesküvést az egyik szerb nacionalista összekötő, Mirko Velimirovic jelentette a rendőrségnek, akik meg is kezdték a résztvevők elfogását, órákkal a tervezett merénylet előtt. Pár nappal később Nyikolaj Patrusev volt orosz titkosszolgálati vezető Belgrádba utazott, és hazavitte az orosz ügynököket Moszkvába – állította a Telegraph.
Szergej Lavrov hétfőn kategorikusan tagadta, hogy az orosz kormánynak szerepe lenne az összeesküvésben, és felhívta a figyelmet, hogy a brit sajtó amúgy is szeret alaptalan történeteket terjeszteni a moszkvai vezetésről, ám eddig egyetlen állításukat sem támasztották alá bizonyítékokkal, elég csak a Litvinyenko-esetre gondolni – mondta a külügyminiszter.