Külföld
Merényleteket hiúsított meg a Scotland Yard
Mark Rowley egy tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, jelenleg ötszáz terrorellenes nyomozás van folyamatban. Rowley hozzátette, hogy a legnagyobb kockázatú merénylettervek harmadának felderítéséhez a lakosság bejelentései is hozzájárultak. „Az elhárító ügynökségek figyelme a meglehetősen egyszerűen végrehajtható késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a lőfegyverrel elkövetett terrorcselekmények lehetőségéig terjed” - fogalmazott a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese.
Rowley szerint az Iszlám Állam elleni katonai fellépés sikere nem jelenti a terrorizmus felszámolását, és hiba lenne azt feltételezni, hogy a fenyegetettség csak e terrorszervezettől ered. Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb fenyegetést továbbra is az Iszlám Állam jelenti, de a brit szolgálatok változatlanul veszélyforrásként tekintenek az al-Kaida terrorhálózatra, valamint a szélsőjobboldali terrorizmus kockázatára is.
Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, mely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.
A Scotland Yard tájékoztatójával egy időben adta ki átfogó jelentését az elmúlt két évtized nagy-britanniai iszlamista terrorcselekményeiről a Henry Jackson Society nevű londoni társadalmi-politikai kutatóműhely. Az intézet adatai szerint a vizsgált időszakban végrehajtott iszlamista indíttatású támadások Hetvenkét százalékát Nagy-Britanniában született és felnőtt brit vagy kettős állampolgárságú terroristák követték el.