Külföld
Megosztó ötlet a „semleges” internetezés
Pluszköltségektől tartanak Obama kritikusai
A felvetés lényege, hogy az internetszolgáltatók ne köthessenek külön szerződéseket bizonyos tartalomszolgáltatókkal – például a filmek online megtekintését lehetővé tevő Netfilixszel, ahogy az meg is történt – arról, hogy számukra (és rajtuk keresztül ügyfeleik számára) nagyobb sebességet biztosítsanak. A netsemlegesség támogatói szerint ez a szabad és igazságos internet záloga, ellenzői szerint azonban a következményei a túlszabályozottság és a pluszköltségek. Ehhez kapcsolódik Obama felvetése, hogy a telefonszolgáltatáshoz hasonlóvá sorolják át az internetet, ám ezzel, amint arra többen rámutattak, ráterhelődne a szövetségi távközlési adó. Az ebből befolyó összegből biztosítanák, hogy a széles sávú internet eljusson a ritkán lakott területekre is. A fogyasztóknak ugyanakkor ez mindenképpen pluszköltséget jelentene – a távközlési adó 16,1 százalék –, ami akár csökkentheti is az internethasználók számát. A Forbes gazdasági magazin figyelmeztetett, hogy Obama rosszul kalkulál, ha számít javaslatának támogatásában a hagyományosan a demokrata táborba tartozó nemzetiségekre, hiszen köztük sok a kis keresetű.
Az amerikai kongresszusban ma tartottak volna meghallgatást a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) részvételével, ezt azonban elhalasztották. Obama terve megvalósulásának esélyeit rontja, hogy a törvényhozás mindkét házában többségben vannak a republikánusok, akik viszont hevesen ellenzik az állami szabályozás kiterjesztését az interneten.
A netsemlegesség jelentős európai ellenfele Angela Merkel német kancellár, aki szerint létre kellene hozni egy „elsőbbségi” sávot a kiemelt jelentőségű szolgáltatásoknak, az internet többi része pedig megmaradna olyannak, amilyennek ma ismerjük. Merkel hangsúlyozta, hogy az ő „középutas” megoldási javaslata nem megy szembe a netsemlegesség elvével, ám a nagyobb sávszélességhez való hozzáférés több fontos innováció számára is létkérdés lenne.
Bocsánatkérés
Levelet írt a magyar miniszterelnököt „újfasiszta diktátorként” aposztrofáló John McCainnek az Amerikai Magyar Szövetség (AHF). A Frank Koszorus elnök által jegyzett levélben hangsúlyozták, McCain igazságtalan és kiegyensúlyozatlan értékelése a magyar helyzetről, valamint a kormányfő elleni durva kirohanása aláássa az amerikai–magyar viszonyt. Az AHF ezért bocsánatkérést vár a republikánus szenátortól, valamint a magyar szövetségesi hozzájárulások és erőfeszítések elismerését. (MH)