Külföld

Még három hétig tart a ramadán

A böjt az iszlám hit öt alappillérének egyike

A muszlim hívők évente egy hónapos böjtöt tartanak. A ramadán alatt a mohamedánok célja, hogy testileg és lelkileg megtisztuljanak, valamint az elmélkedésnek és az imának szenteljék magukat.

(Fotó: Reuters - Romeo Ranoco)
napkeltétől-napnyugtáig böjtölnek. A muzulmán böjt az iszlám öt oszlopának egyike, amelynek elsődleges célja, hogy a
mohamedánok egy hónapon keresztül az elmélkedésnek és az imának szenteljék magukat. A hívők a böjttől a test és a lélek megtisztulását várják. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell többek között az evéstől, ivástól, dohányzástól, a nemi kapcsolattól, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, vagy éppen a pletykát. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. Mivel a böjt a nap járásától függ, északabbra fekvő országokban akár hajnali három órától este kilencig is érvényesek lehetnek a tilalmak.

Képünkön a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában fiatalok tartanak munkahelyi imát.