Külföld

Marine Le Pen a hatalom kapujában

Az ellenzéki politikus szerint a kormányzati szemfényvesztés helyett Hollande-nak fel kellene oszlatnia a parlament alsóházát

Nem vár előrelépést a francia szocialista kormány újabb átszervezésétől Marine Le Pen, Hollande elnök elutasítottsága pedig soha nem látott méreteket öltött.

le pen
Marine Le Pen pártja ifjúsági szervezetének táborában (Fotó: Reuters/Eric Gaillard)

A „politikai évad” első fontos beszédét tartotta meg vasárnap a Nemzeti Front ifjúsági szervezetének nyári egyetemén Marine Le Pen. A délnyugati Freyus városában tartott rendezvényen a legnépszerűbb ellenzéki párt elnöke beszédében érintette a bevándorlást is, a Nemzeti Front egyik „húzótémájának” számító problémával kapcsolatban az integráció fontosságát hangsúlyozta. Le Pen nagyon aggasztónak nevezte a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit, és mint mondta, a görögök, spanyolok és olaszok nem önszántukból hagyták el a szülőföldjüket, hanem „száműzetésbe kényszerültek”.

A jobboldali politikus szerint Franciaország katasztrofális helyzetbe került, és a Manuel Valls-vezette szocialista kormány újabb átszervezése csak cirkusz. Mint mondta, a bűvészmutatványos Francois Hollande elnöknek meg kell hoznia egyetlen felelősségteljes döntését, és fel kell oszlatnia a parlament alsóházát.
A napokban publikált felmérések szerint, ha most vasárnap tartanák az elnökválasztást, az első fordulóban Le Pen kétszer annyi szavazatot kapna, mint a tizenhat százalék által támogatott Hollande, sőt a második fordulót is megnyerné, amennyiben a szocialista államfő lenne az ellenfele. Még kínosabb az a közvélemény-kutatás, amelynek tegnap nyilvánosságra hozott eredménye szerint a megkérdezettek nyolcvanöt százaléka kifejezetten nem akarja, hogy Hollande újra ringbe szálljon a 2017-es elnökválasztáson. A párizsi vezetésben láthatóan aggódnak, Valls ugyanis úgy fogalmazott: „Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja a hatalom kapujában van.” A miniszterelnök közölte, baloldali emberként nem törődhet bele ebbe az egész Európát fenyegető veszélybe. Valls önmeghatározását némileg árnyalja a tény, hogy a kormányát egy kivétellel elhagyta a szocialista párt bal szárnya, a gazdasági tárcát pedig a liberális politikát hirdető volt bankárra, Emmanuel Macronra bízta.


A Nemzeti Front elítéli a hazánk elleni támadásokat
Csak idő kérdése a váltás

5perces5 perces interjú: Ludovic De Danne, Marine Le Pen Európa-politikai tanácsadója

– Több médium is bojkottálta a vasárnapi rendezvényüket, ennyire elmérgesedett a viszonyuk a sajtóval?
– A liberálisok mindig is démonizálni akartak minket, de mivel ez egyre kevésbé sikerül, most inkább nem vesznek rólunk tudomást. Huszonöt százalékkal megnyertük az EP-választást, elsők vagyunk a fiatalok között, és folyamatosan nő a támogatottságunk a társadalom minden rétegében. Már régen nem csak protestszavazatokat kapunk, az emberek bíznak a programunkban, tudják, hogy csak mi jelentünk valós alternatívát a tegnap politikája helyett.

– Hogyan látja Manuel Valls új kormányának esélyeit?
– A szocialista párt liberális fordulata nagy megütközést keltett, az átalakítással időt próbálnak nyerni, valójában azonban nincs tervük. A parlament alsóházának feloszlatása és az új választások kiírása csak idő kérdése, könnyen lehet, hogy jövőre már választunk.

– Franciaországban is volt visszhangja Orbán Viktor tusványosi beszédének. Önök állást foglaltak ebben a kérdésben?
– Mi mindig is kiálltunk Orbán Viktor kormánya mellett, és felemeltük szavunkat a Magyarországot ért méltatlan támadások ellen. Nagyra értékeljük a kormányfő kiállását, és alaptalannak tartjuk a magyar demokrácia állapota miatt hangoztatott aggodalmakat.