Külföld

Majdnem kétszáz halálos áldozata van a szomáliai merényleteknek

Terror Mogadishuban

Terrortámadás történt Szomália fővárosában szombaton, egy nappal az 1977-es mogadishui túszdráma évfordulója után.

Az AP amerikai hírügynökség kórházi forrásokra hivatkozó vasárnap délutáni jelentése szerint 189-en vesztették életüket a kettős robbantásban, több mint kétszázan pedig megsérültek. Mohamed Abdullahi Mohamed szomáliai elnök „nemzeti tragédiának” nyilvánította a támadást, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el. Az elkövetők egymás után két autóba rejtett bombát robbantottak fel Mogadishu forgalmas utcáin. Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára a merényletet, de a szomáliai hatóságok szerint az al-Kaida terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab iszlamista milícia áll a merénylet hátterében, amely évek óta küzd azért, hogy saját iszlám államot hozzon létre Afrika szarván. Az Egyesült Államok az idén egyebek mellett dróncsapásokkal fokozta terrorellenes tevékenységét az al-Shabaabbal szemben. A merényletre mindössze két nappal azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok hadserege afrikai parancsnokságának vezetője Mogadishuban tárgyalt a szomáliai elnökkel, és a kelet-afrikai ország védelmi minisztere és vezérkari főnöke ismeretlen okokból lemondott.