Külföld
Magyarország példát mutat a tradicionális értékek védelmében
Interjú David Engelsszel, a Brüsszeli Szabadegyetem professzorával
David Engels belga történész a Brüsszeli Szabadegyetem professzora. A napokban jelenik meg könyve magyarul A birodalommá válás útján – Az Európai Unió válsága és a Római Köztársaság hanyatlása címmel, amelyben összeveti az ókori Róma hanyatló korszakát napjaink Európájával. A kötet Franciaországban és Németországban bestseller lett, a német sajtó pedig 2014 szeptemberében „a hónap legjobb nem fikciós könyvének” választotta.
– Az ön elmélete szerint az Európai Unió és a késői római köztársaság között sok hasonlóságot fedezhetünk fel. Melyek ezek?
– Ez nagyon komplex kérdés, de nagyon sok analógiát találhatunk a Krisztus előtti első század római köztársasága és nemcsak az Európai Unió, de a nyugati társadalom között általában. Az analógiák nem korlátozódnak intézményi vagy politikai kérdésekre, hanem kulturális és társadalmi szinten is megfigyelhetők. A növekvő munkanélküliség, a demográfiai válság és a globalizáció problémái, például a mediterráneum romanizálódása: a kultúra egységesülése a régiós különbségek eltüntetésével. Történt egy váltás abban is, ahogy a családra tekintettek, a Krisztus előtti első században robbanásszerűen megnő a válások száma Rómában. Növekszik a társadalom polarizáltsága, eltűnik a középosztály. Másrészről megfigyelhető az identitás elvesztése és a tradicionális vallási formák háttérbe szorulása, és ez a fundamentalista mozgalmak felemelkedéséhez vezet. Egyre több keleti vallás szivárog be Rómába, és masszív bevándorlás zajlik a Közel-Keletről. A politikát egyre inkább oligarchák irányítják, akik megakadályozzák a tömegek részvételét a politikai életben. Egyenlőségjelet tesznek a politikai entitás és a civilizáció közé, és az ezen kívül eső „barbároknak” el akarják vinni a demokráciát. Ezekre egyfajta válaszul egyre több populista kerül előtérbe, aki az embereknek a jóléti állam helyreállítását és az identitás újjáépítését ígéri.
– Mint ma...
– Igen. Ezekhez hasonló dolgokat élünk át ma is. A könyvem egyik fele bemutatja, hogyan alakultak ezek a folyamatok a Római Birodalomban. A másik fele pedig egyfajta játék, amelyben megnézzük, hogy ha az Európai Unióban ugyanaz történik majd, mint a késői római köztársaságban, akkor mire számíthatunk.
– Az ön elméletének része, hogy ezek az események harminc éven belül egyfajta polgárháborúhoz vezethetnek. Kik lennének a harcoló felek?
– Nehéz megmondani, ez egy teória, és én szeretném a legjobban, ha nem lenne igazam. De a terrortámadások és az antifasiszta mozgalmak erőszakos megmozdulásai a kezdetei ennek a folyamatnak. Nem egy olyan konfliktust kell elképzelni, mint az amerikai polgárháború, két körülhatárolható féllel. Inkább arra kell gondolni, hogy az állami hatalom erodálódik, eddig nem látott mértékben nő az erőszak, a terrorakciók mindennapossá válnak a nagyvárosokban. Az állam elveszti a kontrollt, és csak bizonyos területeket tud majd ellenőrizni, például a nagyvárosok központját és a reptereket. Az állam nem lesz képes megvédeni az állampolgárait, és rengeteg paramilitáris egység jön létre, mert mindenki megszervezi a saját véderejét: vallási csoportok, etnikai kisebbségek és egyéb közösségek. Mindezt azért, hogy alkalmazhassák saját értékeiket legalább az ellenőrzésük alatt tartott területeken. Ez a párhuzamos társadalmak igazi felemelkedését hozza majd. És a kialakuló csoportok is összecsaphatnak majd egymással. Szóval egy nagy káoszt kell elképzelni, sokszor változó szövetségekkel, mint a késő római köztársaság polgárháborúiban. Néha furcsa összefogásokkal: például a mérsékelt muszlimok szerintem előbb fognának össze a konzervatív keresztényekkel, mint az őket ma propagáló baloldali csoportokkal, mert több értékük közös. Egy lefelé tartó spirál vár Európára, aminek a végeredménye húsz-harminc éven belül ez a káosz lesz. Szerintem, ahogy a római köztársaságban is, az embereknek egyszer elegük lesz a káoszból és a biztonság hiányából, s támogatásukat adják egy autoriter rendszernek. Egy biztos, hogy ez egy konzervatív, tradicionalista berendezkedés lenne.
– A Római Birodalom történetében a hadsereg mindig fontos szerepet játszott. Hogyan illenek Európa hadseregei az ön modelljébe?
– Ez lehet az egyik legnagyobb különbség. A mai Európa közel sem annyira militarizált, mint amennyire a római köztársaság volt. De már láthatjuk a változás jeleit: egy kisvárosban élek Belgiumban, ahol mindennap látunk járőröző katonákat. Emellett a rendőrségbe Nyugat-Európában rengeteg bevándorló hátterű ember jelentkezik. Franciaországban, Toulonban pedig a tengerészeti akadémián elmondták, hogy annyi gond van az újonnan jelentkező muszlimokkal, hogy nem tudnak megbízni bennük. Valószínűleg Európa hadseregei is megosztottak lesznek azon törésvonalak mentén, amelyek mentén a társadalom.
– Képes lehet-e ez a felemelkedő birodalom megoldani a problémákat?
– Szerintem igen. Amikor itt birodalomról beszélek, nem arra gondolok, hogy jön egy császár babérkoszorúval a fején, hanem egyfajta autoriter rendszerről. Az európaiaknak szükségük lesz egy vezetőre, hogy tudjanak újra hinni az államban. Egy autoriter rendszer létre tud hozni egyfajta kikényszerített szolidaritást a csoportok között. El kell mondanom, hogy egyáltalán nem ilyen kormányra vágyom, de sok előnye lenne. Másrészről azt is tudni kell, hogy ennek nagy lesz az ára. Például a politikai szabadság elvesztése. Ma is rengeteg európai polgár úgy gondolja, hogy politikai szavazata nincs nagy hatással az eseményekre. Sok nyugat-európai fiatal hajlandó lenne ma megfizetni ezt az árat. A demokrácia is erodálódott, hiszen ma sokan úgy gondolkodnak, hogy tudják, mi a jó, és mi a rossz, és természetesen ők vannak a „jó” oldalon, a „másik” meg a „rossz” oldalon, a demokrácia pedig így nem működőképes. Nagyon könnyű lesz egy átmenet valamilyen autoriter rendszerbe, amely továbbra is demokráciának hívja majd magát, és nem mindenki fogja észrevenni a változást.
– Hol van Magyarország helye ebben az elméletben?
– Bár nem vagyok a magyar politika szakértője, de szerintem Magyarország és a visegrádi államok jó példát mutatnak abban, hogy nyíltan meg lehet védeni a kultúrát és a tradicionális értékeket, s ez sokak számára inspiráló Nyugat-Európában. Már akihez eljut az üzenet, mert a nyugati média nagyon megszűri erről az információkat. Magyarország a jövőben szerintem egy „biztonságos menedék” lehet. A káosz és az összecsapások főleg Nyugat-Európát sújthatják, s Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és talán most már Ausztria részben ki tud maradni belőlük. Európa újjáépítésében nagy szerep juthat ezeknek az államoknak. Ez az Európa valószínűleg centralizáltabb lesz, de közelebb lesz a keresztény értékekhez. Magyarországnak ebben valószínűleg fontos szerep jut, a következő években pedig valószínűleg az lesz a szerepe, hogy ellenálljon a külső nyomásnak. Úgy gondolom, Orbán Viktor az európai vezetők közül elsőként nyilvánította ki elkötelezettségét a tradicionális európai kultúra és a keresztény értékek mellett.
– Térjünk vissza a jelenbe! Úgy tudom, ön tervezi, hogy Magyarországra költözik. Miért gondolt erre?
– Természetesen először találnom kell munkalehetőséget, addig nem tudok költözni, de több okot is tudok mondani, ami Magyarországhoz vezetett engem. Két éve jártam újra itt 1989 után, és nagyon le voltam nyűgözve. Az ország nagyon emlékeztet arra a Belgiumra, amelyben felnőttem a kilencvenes években. Sokkal többen tűntek középosztálybelinek, alapvető udvariassággal találkoztam, mindenhol dolgozó emberek, épülő dolgok fogadtak. Ezek az apróságok ugyanilyen normálisak voltak a kilencvenes évek Belgiumában, de mára eltűntek. Nem mindenhol persze, de nálunk a kisvárosok is szembe kell hogy nézzenek a migráció következményeivel. Az eredeti lakosok közül sokan költöznek ki kis falvakba, és ezzel egyfajta gettósodás következik be. Nem szeretném, hogy a két kisfiam ebben a világban nőjön fel. Nem akarom, hogy normálisnak érezzék azt, ami Belgium városaiban van. Egy olyan országot kerestem, amely biztonságosabb. Persze rossz érzés, hogy ezzel elhagynám a hazámat, de Magyarország számomra ma már sokkal inkább tűnik nyugatinak, mint Belgium. És persze ott van a kérdés munkahelyi oldala: Nyugat-Európában néha kimondhatsz konzervatív gondolatokat, de mindig megfizeted az árát.
– Ezek szerint akkor úgy látja, hogy Magyarországon sokkal könnyebb élhető életet teremteni önmagának és a családjának, mint Belgiumban?
– Belgiumban sok ember érzi úgy, hogy nem tud közösséget vállalni a társadalommal, és nem érzi magát otthon a saját hazájában. Nyugat-Európában a kis közösségek bezárkóznak, és próbálnak nem tudomást venni a társadalom többi részéről. Egyre több szűrőt kell alkalmaznia az embernek, ha nem akarja látni a dolgokat, és boldogan akar élni. Úgy érzem, Magyarországon még létezik egy olyan konszenzus és közösségi érzés, amely Nyugat-Európa nagy részén már eltűnt.