Külföld
Madrid kijátszhatta Mayt
London meg akarja védeni a fennhatóságát Gibraltár felett
Michael Howard, a Nagy-Britanniában kormányzó Konzervatív Párt volt elnöke a Sky Newsnak úgy nyilatkozott, a kormányfő háborúba is menne ezért; akárcsak Margaret Thatcher tette a Falkland-szigetek esetében – mondta. Úgy fogalmazott, a brit kormány ki fog állni Gibraltár mellett a Brexit-tárgyalások során, szemben a spanyol „területszerző” próbálkozásokkal. A kérdés akkor merült fel, amikor pénteken Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kilépési tárgyalásokról szóló iránymutatásaiban azt írta, az Ibériai-félsziget déli csücskén fekvő, brit fennhatóságú területtel kapcsolatban Spanyolországnak vétójoga lehet a Brexit után. Gibraltár – amelynek lakossága egyébként többségben az unióban maradásra szavazott – bírálta Tusk iránymutatásait, amelyek azt a benyomást keltik ugyanis, hogy az Európai Unió a spanyolok javára foglal állást egy százéves területi vitában.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a spanyol kormány valószínűleg „rászedte” Londont Gibraltár ügyében a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindítása előtt. Theresa May 2200 szavas levele Tusknak, amelyben bejelentette a lisszaboni szerződés kilépéshez vezető 50. cikkelyének aktiválását, nem említette Gibraltárt. A The Sunday Times úgy tudja, Picardo többször is kérte Londont, egyértelműsítsék a levélben, hogy a megállapodások a félszigetre is vonatkoznak. A lap forrásai szerint May a spanyol kormány kérésére nem említette Gibraltárt, ám közben Madrid kilobbizta az EU-nál, hogy a válaszlevél-tervezetben szerepeljen Gibraltár kérdése.