Külföld
Macron szigorítana az unión
Közelebb a megoldás a magyar szabályozás ügyében
A migrációért felelős uniós biztos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, szeretnék elkerülni, hogy kötelezettségszegési eljárást kelljen indítani Magyarországgal szemben, de ha nem sikerül megoldást találni a vitás kérdésekre a nyílt politikai párbeszéd során, akkor ez is a lehetőségek között van.
Amennyiben valóban Emmanuel Macron nyeri a francia elnökválasztást, Lengyelország és Magyarország, amely két ország politikájával kezdi szétfeszíteni az Európai Unió szabályainak liberális határait, rövidesen keményebb hozzáállásra számíthat Brüsszel részéről – írta tegnap a Hospodárské Noviny című cseh napilap.
Az újság idézte Macron nyilatkozatát, miszerint nem várható el az Európai Uniótól, hogy a jövőben ne tegyen semmit Lengyelországgal és Magyarországgal olyan ügyekben, mint az egyetemek, a menekültek kérdése vagy az unió alapértékei.
Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatvezetője úgy vélekedik, bár Orbán Viktor, akinek politikáját a lengyelek példaképnek tekintik, eddig sikeresen kitért a konkrét, nyílt ütközés elől, most úgy tűnik, hogy a Közép-európai Egyetem ügye kapcsán elérkezett az unió és az Európai Néppárt tűréshatárának feszegetéséhez.