Külföld

London Oroszországot vádolja több kibertámadás végrehajtásával

A GU vakmerő, és nem válogat a célpontok között Hunt külügyér szerint - Brit-holland miniszterelnöki nyilatkozat: fény derült az orosz katonai hírszerzés elfogadhatatlan kibertevékenységére

Az Egyesült Királyság szerint az orosz katonai hírszerzés (GU) felelős az elmúlt évek legsúlyosabb kibertámadásaiért, és Moszkva így törekszik a nyugati demokráciák stabilitásának aláaknázására - derül ki a brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ (NCSC) csütörtökön ismertetett értékeléséből.

Brit-holland miniszterelnöki nyilatkozat: Fény derült az orosz katonai hírszerzés elfogadhatatlan kibertevékenységére
Theresa May és Mark Rutte a Downing Street által kiadott kommünikében leszögezi, hogy a GU világszerte célkeresztjébe vett különböző intézményeket, köztük a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetet (OPCW).

A holland védelmi miniszter röviddel a brit-holland közös miniszterelnöki közlemény kiadása előtt bejelentette, hogy sikerült meghiúsítani egy titkosszolgálati akciót az OPCW ellen, és az üggyel összefüggésben kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából.

 Az NCSC szerint "szinte bizonyos", hogy Oroszország áll a tavalyi BadRabbit zsarolóvírusos támadás, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elleni hackerakció, az amerikai Demokrata Párt elleni támadás és egy brit tévécsatorna e-mailjeinek ellopása mögött is.

 

"A GU vakmerő, és nem válogat a célpontok között; arra törekszenek, hogy más országok választásaiba avatkozzanak be, és aláássák őket" - fogalmazott Jeremy Hunt brit külügyminiszter. "Az üzenetünk világos: szövetségeseinkkel együtt feltárjuk a GU próbálkozásait a nemzetközi stabilitás aláásására, és válaszolni fogunk rájuk" - tette hozzá a brit diplomácia vezetője.

Az NCSC szerint a GU-nak köze van egy sor hackercsapathoz, így a Fancy Bear, a Sofacy, a Pawnstorm, a Sednit, a CyberCaliphate, a Cyber Berkut, a Voodoo Bear és a BlackEnergy Actors tevékenységéhez is.

"Ez a viselkedés azt bizonyítja, hogy (a GU) fittyet hány a nemzetközi jogra és a lefektetett szabályokra, úgy érzi, bármit büntetlenül és következmények nélkül megtehet" - hangoztatta Jeremy Hunt.

A GU, vagyis hivatalos nevén az az Oroszországi Föderáció Vezérkarának Főcsoportfőnöksége, korábbi nevén Hírszerzési Főcsoportfőnökség (GRU) világszerte rendelkezik ügynökökkel, és az orosz vezérkari főnök és a védelmi miniszter irányítása alatt áll. A GU tevékenysége, felépítése és költségvetése orosz államtitok.

A brit kormány szerint legfelső utasításra a GU ügynökei hajtották végre a Szergej Szkripal és lánya elleni gyilkossági kísérletet novicsok idegméreggel márciusban Salisburyben. Oroszország ezt váltig tagadja.

Moszkva kémmániának minősítette a holland vádakat
"A nyugati kémmánia felpörgőben van" - nyilatkozott névtelenül orosz hírügynökségeknek egy külügyi illetékes.

A forrás szerint Moszkva hamarosan hivatalos választ ad a holland lépésre.

A GU több tisztjét, köztük Igor Korobov tábornokot, a szervezet vezetőjét az Egyesült Államok márciusban szankciókkal sújtotta a 2016-os választásokba való beavatkozás miatt. A washingtoni pénzügyminisztérium akkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy Moszkva szándékosan törekszik a kiberbiztonság aláaknázására.

Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából, miután megpróbáltak betörni az OPCW informatikai rendszerébe

Ank Bijleveld arról számolt be, hogy a négy gyanúsított április 10-én érkezett Hollandiába. Három nappal később fogták el őket egy szállodában az OPCW központja mellett, és különböző, hálózatok meghackelésére használható felszereléseket találtak náluk, amelyek közül többet megpróbálták megsemmisíteni, miután tetten érték őket.

Leszögezte: a hírszerzőknek nem sikerült betörniük a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet rendszerébe.

Washington vádat emelt orosz katonai hírszerzők ellen
Az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint annak nyomán vádolták meg csalással, visszaélésekkel és pénzmosással az orosz katonai hírszerzőket, hogy Hollandia pár órával korábban nyilvánosságra hozta: kiutasított négy orosz hírszerzőt áprilisban, miután megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe.
Az amerikai vádemelésben több más megtámadott intézmény is szerepel, így a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elleni hackerakció, az amerikai Demokrata Párt elleni támadás és egy brit tévécsatorna e-mailjeinek ellopása, valamint az atomenergia termelésével is foglalkozó amerikai Westinghouse vállalat hálózatának és személyzeti anyagának felderítésére irányuló kísérlet.
A vád alá helyezett hírszerzők a GU, vagyis hivatalos nevén az az Oroszországi Föderáció Vezérkarának Főcsoportfőnöksége, korábbi nevén Hírszerzési Főcsoportfőnökség (GRU) állományába tartoznak.
Csütörtökön Kanada is nyilvánosságra hozta, hogy orosz hírszerzők több kibernetikai támadást hajtottak végre az országban. Ottawában "nagyfokú bizonyossággal" úgy vélik, hogy a GU áll a háttérben.
 "A GU vakmerő, és nem válogat a célpontok között; arra törekszenek, hogy más országok választásaiba avatkozzanak be, és aláássák őket" - fogalmazott Jeremy Hunt brit külügyminiszter. "Az üzenetünk világos: szövetségeseinkkel együtt feltárjuk a GU próbálkozásait a nemzetközi stabilitás aláásására, és válaszolni fogunk rájuk" - tette hozzá a brit diplomácia vezetője.

Az OPCW szakemberei ekkoriban dolgoztak a Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök elleni angliai gyilkossági kísérletben használt idegméreg azonosításán, illetve a szíriai Dúma városban végrehajtott vegyi támadás vizsgálatán.

A kémek a 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyében folyó nemzetközi vizsgálatról is megpróbáltak értesülésekhez jutni, valamint a gyanú szerint a svájci Spiez városába terveztek utazni, ugyanis az OPCW egy ottani laboratóriumban elemezte a Szíriában begyűjtött klórgáz-mintákat - közölte Bijleveld.

"Ehelyett fel lettek rakva egy moszkvai gépre" - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a holland szervek műveletében megszerzett információk alapján az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma várhatóan még csütörtökön vádat emel feltételezett orosz kémek ellen.

A tárcavezető végezetül felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a nyugati demokráciák "aláásását" célzó kibertevékenységével.

A sajtóértekezleten Onno Eichelsheim holland vezérőrnagy is részt vett, aki figyelmeztetett, hogy nem szabad naivnak lenni és viszonylag biztonságosnak tekinteni Hollandiát ebből a szempontból, az orosz katonai hírszerzés ugyanis rendkívül aktív a számos nemzetközi szervezetnek otthon adó országban.

A holland katonai titkosszolgálat ezzel párhuzamosan közzétette az áprilisban kiutasított négy orosz kém nevét és fényképét.

Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, illetve Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közös közleményt adott ki, és abban súlyos aggodalmát fejezte ki az orosz katonai hírszerzésnek (GU) az "OPCW integritása aláásását" célzó kísérlete miatt.

Orosz külügy: megrendezett propagandaakció a holland vádaskodás
Újabb, Moszkva ellen megrendezett propagandaakciónak minősítette az orosz külügyminisztérium csütörtökön azt a holland vádat, hogy orosz hackerek megpróbáltak kibertámadást intézni a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellen és megkíséreltek információkat szerezni a Délkelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyében folytatott nyomozásról.
Hollandia a nap folyamán jelentette be, hogy áprilisban ezen a címen kiutasított négy orosz hírszerzőt.
Állásfoglalásában az orosz diplomáciai tárca azt hangsúlyozta, hogy a Hollandiában kibontakozott, állítólagos kibertámadásokról szóló, célirányos sajtókiszivárogtatásokkal kísért oroszellenes kémmánia-kampány súlyos kárt okoz a kétoldalú viszonynak. A dokumentumot megfogalmazó diplomaták szerint a Moszkvával szemben megfogalmazott vádak célja annak a politikai háttérnek a megteremtése, amely ahhoz szükséges, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezeten (OPCW) keresztülverjék azt a mechanizmust, amely meg fogja állapítani a vegyi fegyverek bevetésének felelőseit.
A dokumentum rámutatott, hogy az OPCW kedden kezd tanácskozást arról, hogy a technikai titkárság keretein belül, a nemzetközi jog normáival szemben és az ENSZ Biztonsági Tanácsának előjogait megsértve felelős-megállapítási rendszert hozzanak létre, egyes nyugati országok törekvésének megfelelően.
Azok a kísérletek, amelyek az állítólagos orosz kibertámadásokat összefüggésbe akarják hozni az Ukrajna felett 2014-ben megsemmisült Boeing 777-es utasszállítóval, az orosz állásfoglalás szerint arról árulkodnak, hogy Hollandia nem tud mit válaszolni azokra az adatokra, amelyeket orosz védelmi minisztérium a gépet elpusztító rakéta hovatartozásáról közölt.


Elítélték az agresszív cselekedetet, amely szerintük arról tanúskodik, hogy Moszkva semmibe veszi a szervezet célját, a vegyi fegyverek teljes felszámolását.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hangsúlyozta: "Oroszországnak fel kell hagynia meggondolatlan viselkedésével, ide értve az erő alkalmazását a szomszédai ellen, a választásokba való beavatkozási kísérleteket és a széleskörű dezinformációs kampányt".

A katonai szövetség vezetője támogatásáról biztosította Hollandiát, s arról tájékoztatott, hogy a NATO folytatja a védelem megerősítését a hibrid fenyegetésekkel szemben.

A brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ (NCSC) csütörtöki jelentése szerint a GU felelős az elmúlt évek legsúlyosabb kibertámadásaiért, a BadRabbit zsarolóvírusos támadásért, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elleni hackerakcióért, az amerikai Demokrata Párt elleni támadásért és egy brit tévécsatorna e-mailjeinek ellopásáért is.


NATO-főtitkár: A szövetség tovább erősíti védelmi és elrettentő képességeit

A főtitkár hangsúlyozta, a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszere ellen elkövetett orosz kibertámadás azt bizonyítja, hogy a NATO és tagországai képesek megelőzni, megakadályozni és megszakítani nagy erejű informatikai támadásokat.

Az informatikai rendszerek behatolóinak adható legjobb válasz annak tudatosítása, hogy a szövetség védelmi ereje hatékony és képes azonosítani őket, valamint nyilvánosságra is hozza az elkövetők kilétét - mondta Stoltenberg.