Külföld

Lemondott az osztrák alkancellár

Michael Spindelegger belebukott az adóreform körül kibontakozott vitákba

Röpke sajtótájékoztatón jelentette be Michael Spindelegger osztrák pénzügyminiszter kedden, hogy minden tisztségéről lemond, azaz nemcsak a tárca, hanem az Osztrák Néppárt (ÖVP) éléről is távozik, sőt megválik alkancellári posztjától.

Spindeleggert, aki az előző ciklusban még a szociáldemokratákkal (SPÖ) közös nagykoalíció külügyminisztere volt, az elmúlt hónapokban minden irányból támadták az adóreform miatt kialakult vitában. Lemondása egyik okaként azt jelölte meg, hogy még a saját pártja sem állt mögé, az egyébként is erősen megosztott, válságos időket élő ÖVP-ben sokan őt tették felelőssé a sikertelen reformkísérletekért. Spindelegger bombát dobott a nyári politikai uborkaszezonba, amikor bejelentette, hogy 11,5 százalékos adóbevétel-növekedést akar elérni, ez pedig nem fog menni, ha nem csökkentik a költségvetés – egyebek mellett szociális – kiadásait. Az elmúlt hónapokban az ÖVP népszerűsége húsz százalék alá zuhant, a pártelnök személyes támogatottsága pedig 14 százalékra.

Az utódlás lapzártánkig kérdéses volt, Werner Faymann szociáldemokrata kancellár szerint a kormány nincs válságban. A felméréseken magasan vezető Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Heinz-Christian Strache szerint a káosznak csak az előre hozott választások vethetnek véget.