Legtöbbször a néppárt akaratát érvényesíti az Európai Parlament

Kié a hatalom az Európai Parlamentben? – erre a kérdésre kereste a választ a VoteWatch független elemző szervezet. Új tanulmányában a 2014 májusában megválasztott új Európai Parlament (EP) név szerinti, plenáris szavazásait vizsgálták meg. A legutóbbi EP-választáson növelték létszámukat a kicsinek számító frakciók, azaz a baloldali GUE/NGL, a reformista-konzervatív ECR, a Zöldek (Greens) és a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD). A legnagyobb visszhangot az euroszkeptikusok sikere keltette: a francia Nemzeti Front (FN) és az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) hazájában megnyerte a voksolást, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pedig megkétszerezte mandátumait. Míg az EP legjobb szónokai közé tartozó Nigel Farage pártja továbbra is az EFDD vezető ereje, az FN és az FPÖ a függetlenek táborát erősíti. Legyenek akár függetlenek vagy egy kis frakció tagjai, jelenlétük miatt az EP „nagykoalíciója” egyre összetartóbb.

Az Európai Néppárt (EPP), a szociáldemokraták (S & D) és a liberálisok (ALDE) az aktuális ciklus első hat hónapjában ötből négyszer egyformán szavaztak. Megnövekedett létszámuk ellenére a kis frakciók nem tudták az akaratukat eddig keresztülvinni az EP-ben. A VoteWatch statisztikái szerint az ECR az esetek 65, a Zöldek 52, a GUE/NGL 35, az EFDD pedig mindössze 23 százalékában volt a „nyerő” oldalon. Jelenlétük azonban, úgy tűnik, arra sarkallja a szociáldemokratákat és a néppártiakat, hogy elsimítsák az ellentéteiket. Emiatt azonban egyre nehezebb egymástól megkülönböztetni a nagy pártok politikai állásfoglalásait. Az egység létrejött, de hátravannak azok a politikai kulcskérdések, amelyek megosztják ezeket a csoportokat: amint a néppárti Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság lerántotta a leplet konkrét terveiről, a nagykoalíció megingott. Magát a bizottságot azonban az ősszel egységesen a hárompárti nagykoalíció szavazta meg, ami annak fényében nem is meglepő, hogy az ő soraikból kerültek ki a biztosok.

A kis frakciók – ha már nem tudják úgy befolyásolni a döntéseket, mint a nagy frakciók –, más eszközöket vetnek be az aránytalan figyelemért: sok állásfoglalást adnak ki, és írásos, valamint szóbeli kérdéseket tesznek fel. Megállapítható ugyanakkor az is, hogy az új ciklusban ezek a csoportok sokkal aktívabban vesznek részt a szavazásokon, mint korábban – ebben a Zöldek járnak az élen.

Az EPP mandátumokat vesztett ugyan, ám továbbra is a parlament legerősebb frakciója, szinte mindig érvényesül az akarata, tagjai pedig fegyelmezettebbé váltak. A liberálisok általában konszenzusra törekszenek, az ECR és a Zöldek viszont nehezen jutnak egymás között közös nevezőre.

A jelenlegi Európai Parlament félszáz független képviselőjének túlnyomó része azonban tulajdonképpen nem hivatalos frakcióként működik. Eleve a függetlenek közel felét a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front képviselői alkotják, s hozzájuk csatlakozik négy állandó szövetségesük, az FPÖ, a holland Szabadságpárt (PVV), a Flamand Érdek (Vlaams Belang) és az olasz Északi Liga (Lega Nord). Egy frakció alapításához hét ország 24 képviselője szükséges. Jól látható, hogy Le Penék esetében nem a létszámmal van a gond, hanem az országok számával. Le Penék számára a frakcióalapítás eddig nem járt sikerrel, létrehoztak azonban egy európai pártot és egy alapítványt is. Az EP-ben, amint azt lapunk Brüsszelben megtudta, az öt szövetséges párt képviselői rendszeresen egyeztetnek egymással, de mivel tiszteletben tartják különbözőségeiket, szavazási fegyelmet nem követelnek meg egymástól. A frakcióalapítás nem puszta formalitás, a függetlenek ugyanis számos jogosultságtól elesnek.