Külföld

Le Pen elnökválasztást nyerne, Hollande széke egyre jobban inog

Volt élettársának leleplező könyve szerint az államfő „fogatlanoknak” csúfolja a szegényeket

Minden oka megvan az aggodalomra Francois Hollande-nak: egy friss felmérés szerint Marine Le Pent majdnem kétszer annyian látnák szívesen az elnöki székben, s ráadásul egy leleplező könyv is csapást mért a francia államfő szociálisan érzékeny imázsára.

Ha Franciaországban most vasárnap tartanák az államfőválasztást, az ország új elnökét jó eséllyel Marine Le Pennek hívnák. Egy a napokban publikált közvélemény-kutatás szerint az ellenzéki Nemzeti Front (FN) vezetője simán megnyerné az elnökválasztás első fordulóját, ezzel folytatva azt a sort, amit pártja a helyhatósági választáson elért kimagasló eredménnyel kezdett meg, és az európai parlamenti voksoláson elért földrengésszerű győzelemmel folytatott.

Francois Hollande augusztusban 13 százalékos támogatottságával korábbi népszerűtlenségi rekordját is megdöntötte. A friss felmérés szerint a szocialista államfőt most 16 százalék támogatná egy voksoláson, míg Le Pent harminc. Az FN elnöke megelőzné Alain Juppé és Francois Fillon egykori jobbközép kormányfőket, sőt Nicolas Sarkozy exelnököt is – igaz, itt már szorosabb lenne az eredmény, csak három százalékkal kapna többet, mint a megkérdezettek egynegyede által támogatott, korrupcióval vádolt politikus.

A felmérés ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a második fordulót Le Pen valószínűleg csak abban az esetben nyerné meg, ha ellenfele Hollande lenne.

A jobboldali politikus sikeréhez jócskán hozzájárul a két nagy, a szocialista párt (PS) és a jobbközép (UMP) válsága – míg a kormánypártban teljes a káosz, Sarkozy politikai hátországa vezér nélkül maradt. Manuel Valls nemrég újraalakított kormányában már csak egy miniszter képviseli a szocialisták balszárnyát, nemzeti frontos forrásaink nem jósolnak nagy jövőt az új kabinetnek. A baloldali belső ellenzék mindenesetre már szervezkedik a „kaviárszocialistának” csúfolt vezetés ellen a neoliberális fordulat miatt.

A párizsi vezetés szociális érzékenységét nemcsak a kormány liberális összetétele teszi kérdésessé, hanem az a nagy port kavart leleplező könyv is, amelyben Hollande-ról a volt élettársa, Valerie Trierweiler szedi le a keresztvizet. A baloldali újságírónő a legnagyobb titokban írta meg a Köszönet a pillanatért című könyvét, amelyet Németországban nyomtattak ki. A francia közvéleményt sokkolta, hogy Trierweiler állítása szerint Hollande kigúnyolta őt szerény családi háttere miatt, ráadásul baloldali politikus létére a szegényeket „fogatlanoknak” hívja, és még büszke is erre a „szellemességre”.

A szerző jókat is ír ugyan volt élettársáról, a legnagyobb visszhangot mégis a „fogatlanok” szó keltette, ami sajátos fénybe helyezi, hogy Hollande 2012-es választási kampányában a pénzvilágot nevezte meg igazi ellenségének. Az elnök a walesi NATO-csúcson nyilatkozva tagadta Trierweiler vádjait, mondván, a szegények életkörülményeinek javítása az életcélja, s nem hagyja, hogy árnyék vetüljön az egész politikai pályáját meghatározó elkötelezettségére.

A Le Monde szerint az újabb botrány pánikot keltett az Élysée-palotában, egy névtelenül nyilatkozó miniszter szerint kizárt dolog, hogy „kihúzzák” a 2017-es elnökválasztásig. Trierweiler könyve mindenesetre 24 óra alatt kétszázezer példányban kelt el. Leleplezéseinek hitelességét pedig az olvasók szemében egyelőre az sem csorbítja, hogy a 320 oldalas művet az után a világraszóló megaláztatás után vetette papírra, hogy egy pletykalap fotósorozattal dokumentálta, amint a vele akkor még párkapcsolatban élő Hollande randevúra siet Julie Gayet színésznőhöz.