Külföld
Kitessékelnék Sorost Albániából
A bűnözést támogatja a pénzemberhez kötődő baloldali kormány, amelynek leváltására készülnek a néppárti demokraták

Lulzim Basha albán ellenzéki vezető arról nyilatkozott, hazájában azért virágzik a drogkereskedelem és a prostitúció, és azért hálózza be a maffia az állami intézményeket, mert a George Soroshoz köthető szocialista miniszterelnök, Edi Rama szabad teret enged nekik. A pártelnök „nemzetközi provokátornak” nevezte Sorost, hozzátéve: Rama a pénzember „első számú befektetése” Albániában és a Balkánon, hiszen a milliárdos által pénzelt, az ország politikai átalakulását célzó kétéves projektben is vezető szerepet játszott, korábban pedig Soros kérésére az akkor még elnökjelölt Trumpot bírálta a CNN amerikai televízióban.
A pártelnök hozzátette: őt magát is sok aljas támadás érte a pénzember szervezetei és az általuk befolyásolt nemzetközi média részéről azért is, mert támogatta Donald Trumpot az amerikai elnökválasztás idején – emlékezetes, Soros maga is többször élesen kifakadt a republikánus elnök ellen. Most Basha Washingtonban nemcsak az elnök nyitóbeszédével fémjelzett republikánus évfordulós ünnepi vacsorán vett részt, de a külügyi bizottság térséggel kapcsolatban illetékes alelnökével, Dana Rohrabacherrel is egyeztetett.
Amerikai republikánusok március 14-én közös levélben kritizálták a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány partnereként működő USAID segélyszervezet tevékenységét, amely tendenciózusan baloldali politikát támogat, és a konzervatívok kiszorítását célozza. Soros alapítványa és az USAID ellen nemrég egyébként Macedóniában is tüntettek hasonló okokból kifolyólag.
Mindez azért érdekes, mert Albániában június 18-án tartanak választásokat, és úgy tűnik, némi esély kínálkozhat a szocialista kormány megbuktatására – Rama fő kihívója pedig Basha, aki tapasztalt politikus, volt Tirana polgármestere és külügyminiszter is az előző kabinetben. Egy januári közvélemény-kutatás szerint a kormányzó szocialisták 41, Basha pártja pedig 35 százalékon áll.
A feszültség éleződik, az ellenzék most bojkottal akadályozta meg a szocialisták által sürgetett igazságügyi reformot, amely a kormány szerint megtisztítaná a közéletet, a jobboldal szerint viszont politikai leszámolásra használnák fel az átvilágítást, és a parlamentben többen csak Soros-reformokként emlegetik azokat. A bojkottot uniós és amerikai prominensek is elítélték, Basha hívei viszont harmincöt napon keresztül tüntettek a miniszterelnöki hivatal előtt, Rama távozását és a reform leállítását követelve.
Embercsempészettel gyanúsítja az olasz vádhatóság a civileket
Az olasz államügyészség megindította a vizsgálatot azon vállalkozások és a George Soros által pénzelt civil szervezetek ügyében, amelyek a Földközi-tengeren menekültek mentésével foglalatoskodnak, jelentette az orosz Sputnik hírügynökség német kiadása. Az államügyészség sajtószolgálata arról tájékoztatott, megvan a gyanúja annak, hogy mindez saját haszonra történik, és a bevándorlókat pénzért hozzák az Európai Unióba, az embercsempészek cinkosaivá válnak. Az államügyészség információja szerint a magántulajdonban lévő hajók azonnal a szükséghelyzetbe került hajókhoz mennek azok vészjelzését követően, és ott megkapják a süllyedő csónak koordinátáit a csempészektől. Az olasz ügyészség ezért azt gyanítja, hogy itt pénz cserél gazdát, és az ügyet olasz büntetőbíróság fogja tárgyalni.
(LI)