Külföld
Kitart az amerikai hírszerzés, továbbra is Moszkvát vádolja
Európára is veszélyesek lehetnek a hackerek
Meghallgatták tegnap az amerikai kongresszusban a hírszerzés vezetőit: James Clapper nemzeti hírszerzési igazgatót, Marvel Lettre-t a Védelmi Minisztérium hírszerzésért felelős miniszterhelyettesét és Michael Rogers admirálist, az NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) vezetőjét az amerikai elnökválasztás kapcsán nyilvánosságra került demokrata párti levelezések ügyében.
Mint ismeretes, az FBI és a Belbiztonsági Minisztérium közös jelentése szerint a Hillary Clinton kampányával kapcsolatos levelezéseket valószínűleg az orosz hírszerzés alkalmazásában álló hackerek törték fel. Az amerikai kormányzat szerint ez nem történhetett volna meg a legfelsőbb orosz kormánykörök tudta nélkül, és több orosz diplomatát kiutasítottak.
A titkosszolgálatok vádjaira válaszul Julian Assange, a WikiLeaks alapítója kijelentette, hogy az általuk nyilvánosságra hozott levelezések nem orosz forrásból származnak. Donald Trump megválasztott elnök csatlakozott Assange véleményéhez, és továbbra is bírálta az amerikai hírszerzést.
John Brennan, a CIA igazgatója a héten a PBS amerikai közszolgálati csatornának adott interjút, amiben elmondta, hogy bár úgy gondolja, a Trump-kormányzat ideje alatt jobb lehet az együttműködés Oroszországgal, továbbra is fenntartja, hogy a titkosszolgálatok jelentései helyesek, és valóban Moszkva próbálta befolyásolni az amerikai demokrácia egyik alapkövének számító elnökválasztás eredményeit. James Woolsey korábbi CIA igazgató nemrégiben tett nyilatkozatára, miszerint nem csak és kizárólag az oroszok lehetnek érintettek, Brennan úgy reagált, hogy valóban rengeteg tényező van a kiberszférában, de ez a jelentés csak arról szól, tettek-e kísérletet orosz hackerek az amerikai választások befolyásolására. Több szakértői vélemény szerint Oroszország megpróbálhat beavatkozni az európai választásokba is, ezt Brennan is valószínűnek tartja, de szerinte ezen nem szabad meglepődni, mert ez nem új fejlemény.
A csütörtöki meghallgatás előzményeként szerdán a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó források azt mondták, hogy az Obama-kormány már tisztábban látja Oroszország szerepét a hackertámadásokban. A szenátus fegyveres szolgálatok bizottsága előtt Clapper, Rogers és Lettre úgy nyilatkozott, biztosak benne, hogy Moszkva áll az akció mögött, és felhívták a figyelmet, hogy az Egyesült Államokra a továbbiakban is nagy veszélyt jelenthet az orosz kiberhadviselés. Clapper azt is mondta, szerinte Assange nem szavahihető.
Donald Trump meghallgatására pénteken kerül sor, a jövő hét elején pedig várhatóan nyilvánosságra hozzák annak a titkosszolgálati jelentésnek egy rövidített változatát, amit csütörtökön Barack Obama amerikai elnök megkapott.