Külföld
Kezdődik a harc Cameron székéért
Hátba támadták Boris Johnsont – Michael Gove igazságügy-miniszter szerint a volt polgármester alkalmatlan kormányfőnek

Michael Gove, Boris Johnson, Theresa May (Fotók: Reuters)
Mindenkit meglepett tegnapi bejelentésével London volt polgármestere, Boris Johnson, amikor közölte: nem pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjének tisztségére, így a brit miniszterelnöki posztra sem. A Brexit-kampány arcának bejelentése nyomán biztos, hogy a versengésből két másik tory politikus, Theresa May belügyminiszter és Michael Gove igazságügyi miniszter valamelyike kerül ki győztesen. Az utódlásért elindulnak ugyan más kormánytagok is, de lényegében nincs esélyük a győzelemre. Johnson azt nyilatkozta, most olyan vezetőre van szükség, aki egyesíteni tudja a Konzervatív Pártot, de miután egyeztetett kollégáival, és felmérte a parlamenti erőviszonyokat, arra a következtetésre jutott, hogy ez a vezető nem lehet ő.
Theresa May és Michael Gove is tegnap jelentette be, hogy indul. Egészen tegnapig mindenki biztosra vette, hogy Johnson is elindul, helyette azonban szövetségese, a szintén a kilépés mellett kampányoló Gove döntött így. Eredeti szándéka az volt, hogy Boris Johnson miniszterelnökké választását segíti. „Vonakodva ugyan, de végül mégis arra a következtésre jutottam, hogy Boris nem képes arra a vezetői szerepre, és nem tudja azt a csapatot sem kiépíteni, amely az előttünk álló feladatok elvégzéséhez szükséges” – jelentette ki Gove. A sajtóban hátbatámadásként értelmezett bejelentés alig néhány órával előzte meg azt, hogy Boris Johnson is nyilvánosság elé állt.
Theresa May – aki az unióban maradás mellett kampányolt, bár nem túl aktívan – közölte: ha ő lesz a miniszterelnök, London az idei év vége előtt nem fogja aktiválni a brit uniós kilépési folyamatot elindító mechanizmust. A Brexit Brexitet jelent, a kampányt megvívtuk, a részvételi arány magas volt, és a választók meghozták döntésüket – jelentette ki tegnap. Ezek után nem szabad kísérletet tenni arra, hogy Nagy-Britannia mégis az Európai Unió tagja maradjon, sem arra, hogy „a hátsó ajtón keresztül” visszatérjen az unióba, és nincs lehetőség újabb népszavazásra sem a kérdésről – mondta Theresa May. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint addig nem szabad aktiválni a kilépési folyamatot elindító mechanizmust, vagyis a lisszaboni szerződés 50. cikkét, amíg nem áll össze egyértelműen a brit kormány tárgyalási stratégiája. A belügyminiszter szerint ez azt jelenti, hogy az 50. cikket London az idei év vége előtt nem fogja aktiválni. Egy héttel a Brexit-népszavazás után a felnőtt magyar népesség háromötöde (60 százalék) szerint inkább rossz döntést hoztak a britek Magyarország szempontjából azzal, hogy kilépnének az unióból. A magyarok csaknem kétharmada (64 százalék) nem szeretné, ha Magyarország elhagyná az uniót – derült ki eközben a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A legkevésbé a Jobbik, a legjobban pedig a DK- és az LMP-szavazók aggódnak.